Az éhség nagy úr, ezt régóta tudjuk, ma például azon a kíváncsiságomon is felülkerekedett, hogy megnézzem a kézilabdás lányok Franciaország elleni meccsét. Szégyen ide, szégyen oda, feladtam. Részben a saját hülyeségem miatt is, persze.

Történt, hogy egész nap úgy sodortak magukkal az események, hogy eszembe sem jutott enni. De semmit. A japán szállodai reggeli kimerül a vajas pirítós, és a híg kávé kombinációjából, így gondoltam, hogy majd a sajtóközpontban eszem pár pogácsát és az kitart ebédidőig. Csakhogy – a szokásokkal ellentétben – ott sem volt semmi, csak.. igen, kitalálták: halvány kávé.

(Egyébként, mivel “buborékban” vagyunk, szigorúan veszik, hogy étterembe de még egy hamburgereshez se mehetünk, az eddigi egyetlen lehetőség a fő sajtóközpont büfé része, és néhány versenyhelyszín… ami nem ma volt…)

A vízilabda központban szintén nem adódott lehetőség, kajálda hiányában étkezésre, ahogy a sportlövő csarnokokban sem. Biztos voltam benne, hogy egy kézilabda arénában lehet majd enni valamit, mindegy mit, mert bármivel beértem volna. De nem lehetett.

Annyira nem, hogy a hatalmas csarnokban egyedül éreztem magam. Volt néhány tévés, és a két csapat akik énekelték éppen a himnuszukat. A tényekhez hozzá tartozik, hogy azt hittem a mi meccsünk kezdődik előbb, és csak utána a svéd-spanyol, de sajnos a fordítottja az igaz, így feladtam, és úgy döntöttem elindulok a szállodába.

Aztán eltévedtem a hatalmas épületben, ahol a pincétől a padlásig bejártam mindent, senkivel nem találkoztam, láttam üres büféket, ajándékboltokat, aztán valahogy ráleltem a kijáratra.

Éppen a sötétben sétáltam odakint, amikor magyar szó hallatszott, Danyi Gábor beszélgetett éppen. Mellette Holanek Zoltán a válogatott erőnléti edzője, és a csapat két tartalék játékosa, Szikora Melinda és Helembai Fanny sétáltak. Rögtön a meccs és persze a központi téma az evés került szóba, és Gábor már kotorászott is a hátizsákjában, hogy egy szelet csokival életet mentsen.

-Amúgy meg, sört igyál – mondja mosolyogva.
–Maestro, itt ennél többre lenne szükség, láttátok a környéken valami büfét?
-Semmit, de a lányok megmondják mi a megoldás, az amit ők is csinálnak: rendelni kell!

Köszi! Sötétedés után, egy elhagyatott stadion parkolóban, látok rá esélyt, hogy idetalálnak. Elköszöntünk, azzal, hogy majd a következő meccs után interjúzunk. Oda már nem megyek szendvicsek nélkül.