Atlétika OB

Az Atlétikai OB-ról fotókkal jelentjük

Győr+
2020.08.10. 07:53

Úgy látszik, ezen a hétvégén a Lantos Mihály Sportközpontban nem múlhatott el versenynap néminemű esőzés nélkül, azonban a csapadék ma sem szegte kedvét az atlétáknak, akik vasárnap is eredményes napot tudhatnak maguk mögött. – írja az atletika.hu.

Az Atlétikai Országos Bajnokságról részletes tudósítás az atletika.hu oldalon olvasható.

A második nap első magyar bajnoki érmeit férfi súlylökésben osztották ki. Tóth Balázs az NYSC versenyzője győzött 17.18 méteres eredményével, ezáltal maga mögé utasítva az Ikarus BSE két atlétáját: Detrik Balázst, aki 16.80 métert, és Kovács Lászlót, aki pedig 16.68 métert ért el.

Fotó: Rózsa Tamás

A női távolugrásba erősen belejátszott a “lengedező Zephyr” , mert az időközben átvonuló viharfellegek némi szembeszéllel tarkították az egyébként is izgalmasnak ígérkező versenyt. A szeles viszonyok között Dr. Nguyen Anasztázia megvédte bajnoki címét az első sorozatban ugrott 6.42 méteres ugrásával. Második helyen végzett Farkas Petra Beáta 6.33 méterrel, a bronzérem pedig Lesti Diana nyakába került, eredménye 6.23 m. További három versenyző: Endrész Klaudia /6.16m/, Nemes Rita /6.02m/ és Krizsán Xénia /6.01m/ is hat méter felett teljesítettek.   

Női 200 méteres síkfutásban nagyon szoros befutó után Nagy Vanessza Noémi tudott győzedelmeskedni. A papírforma alapján a bajnoki címnek Csóti Jusztina és Nádházy Evelin között dőlhetett volna el, ám utóbbiak ebben a sorrendben érkeztek be az FTC atlétája mögött, aki 24.34 másodperces egyéni csúcsot ért el. A férfi 200 méteres síkfutásban is FTC győzelem született Máté Tamás által, aki 21.03 másodperces idővel ért célba a döntőben, Boros Bence a Szolnoki MÁV SE sprintere előtt, aki 21.46 másodpercet futott, 6 századdal megelőzve a szintén FTC-s Ajide Dánielt.

Fotó: Rózsa Tamás

Női 800 méteren Bartha-Kéri Bianka magabiztosan, 2:05.08 perces idővel nyert, a 2:07.37 perces egyéni csúcsot futó U20 korú Répássy Hanna előtt, akit szorosan követett Ferencz Anna a TFSE versenyzője, aki 2:07.85-ös idővel ért célba. A férfiak 800 méteres versenyszámát Vindics Balázs nyerte 1:46.50 perces kiváló idővel, mögötte Kiss Gergő Xavér érkezett be a második helyen 1:48.49 perces időt futva, s a bronzérem ezúttal Együd Mátét illette, ideje: 1:49.29 perc.

A nők 5000 méteres síkfutó versenye az utolsó 400 méteren bemutatott hajrájával Wagner-Gyürkés Viktória győzelmét hozta, második helyen Tóth Lili Anna ért célba, a bronzérmet jelentő harmadik helyen pedig Pataki Anna zárt új egyéni csúccsal. A férfiak 5000 méteres versenyét Szögi István Dániel nyerte, az ezüstérem Kecskemétre került Fazekas Milán Gábor által, a bronzérmet pedig idén Zsetnyai Ákos szerezte meg.

Női 4×400 méteres váltófutásban a GEAC szerezte meg a bajnoki címet Nádházy Evelin befutójával és 3:45.94 perces idővel. Másodikként ért célba az SVSE csapata. Bartha-Kéri Bianka befutóját követően 3:47.58-nál állt meg az óra. Harmadik helyen az ARAK váltója ért be Mátó Sára hajráját követően, idejük: 3:48.29 perc. A férfiak váltófutása is kifejezetten izgalmas versenyt hozott. A Ferencváros “A”-jelű váltója 3:16.04 perces időt futott, az utolsó váltás után egyre szorosabbá váló versenyben szerezték meg a győzelmet. Másodikként ért be a két 5000 méteren is induló távfutóval felálló SVSE váltója, amíg a harmadik helyen az UTE váltója zárt.

Forrás: atletika.hu

Kapcsolódó témák: #atlétika |