„Az akkori politikai rendszerben különösen nagy bravúr volt a címvédésünk”

Pécskai István Fotó: O. Jakócs Péter
2023.05.21. 17:39

Jubileumi esztendő az idei az ETO FC labdarúgócsapata számára, amely hatvan, negyven és tíz évvel ezelőtt is aranyérmes lett az élvonalban. Ebből az apropóból cikksorozatot indítottunk, amelyben bemutatjuk az 1963-as, az 1983-as és a 2013-as felejthetetlen siker hőseit.

Hannich Péter számára örök élmény marad az NB I. 1982–83-as szezonja, hiszen a Rába ETO vele a soraiban elképesztő bravúrt ért el: története során először, s mindmáig utoljára megvédte bajnoki címét az élvonalban. Az egykori futballista kirobbanthatatlan volt a zöld-fehérek kezdőcsapatából. Kiváló játékkal, találatokkal és gólpasszokkal segítette aranyéremhez a Verebes József által irányított együttest.

„Az emlékek mindig előjönnek arról az időszakról, pláne, ha ilyen jeles és kerek évfordulót ünneplünk. Az akkori politikai rendszerben különösen nagy bravúrt jelentett a címvédésünk. Budapesten egyáltalán nem örültek neki, hogy 1982-ben bajnokok lettünk. Azt pedig végképp nem szerették volna a fővárosban, hogy vidéki csapatként ismét megszerezzük az aranyérmet, mi mégis képesek voltunk rá. Különleges együttesünk volt, amelynek kiemelkedő csapategysége és zseniális edzője volt” – mesélte Hannich Péter a Győr+ Médiának.

A 27-szeres magyar válogatott klublegenda elmondta, bár negyven év eltelt az 1983-as diadal óta, továbbra is megmaradt a jó kapcsolat egykori csapattársaival.

„Szíjártó Lacival rendszeresen, minden héten találkozom. A többiekkel alkalomadtán szoktam összefutni. Sokfelé sodort bennünket az élet, de ha találkozunk, mindig jól érezzük magunkat egymás társaságában, és felelevenítjük a régi emlékeket. Sajnos a mai csapatról viszont már nem sok jót tudunk elmondani. Fájó látni, hogy szeretett klubunk mennyire kellemetlen szituációban van, és milyen rosszul szerepel. Szomorúak vagyunk amiatt is, hogy egy nagyon régi hagyományunk megszakadt. Negyven éven keresztül keddenként és csütörtökönként közös programunk volt az öregfiúkkal, együtt szaunáztunk és lábteniszeztünk. Sajnos két hónappal ezelőtt megszüntették a szaunát, annyira fiatalok pedig már nem vagyunk, hogy csak lábteniszezzünk” – fejtette ki Hannich Péter.

A 66 esztendős szakember szerencsére jól érzi magát. A bajnokcsapatok hétvégi köszöntésén nem tud részt venni az ETO Parkban, mert külföldre utazik. Amikor csak teheti, továbbra is képezi magát, ezúttal Törökországban vesz részt egy egyhetes szakmai úton.

Kapcsolódó témák: #bajnokcsapat | #foci | #Győri ETO FC | #labdarúgás |