Átfutottak Nagymegyerre

R. L.
2020.07.12. 15:06

Indokot mindig találnak a futás szerelmesei, hogy űzhessék kedvenc sportjukat. Legyen szó hobbi futókról, kocogókról, hosszútáv- és terepfutókról, mindenki megtalálja a számára tökéletes helyet Győrben és a környéken.

A városban több egyesület, futóklub és baráti társaság is van, akik rendszeresen „összefutnak” és együtt teszik meg a kilométereket, készülnek versenyekre. A Futókalandorokat már nem kell a győrieknek bemutatni, keddenként este fél hétkor nagyrészt zöld pólóban a Belvárosból indulva teszik meg szokásos körüket. Hegyháti Máté győri futónagykövet és Vörös Róbert nagymegyeri futónagykövet, még februárban találta ki, hogy megszervezik az első nem hivatalos megyeri futást.

„Ti Nagymegyeren futtok, Győrben pedig van Kismegyer. Miért nem futunk el az egyikből a másikba?” – idézte fel a párbeszédet Hegyháti Máté. Elmondta, tíz perccel később már kész volt a kezdeti útvonal és kitalálták a dátumot is. „Innentől jött minden magától. Az eredeti időpont áprilisban lett volna, azonban ezt a járvány miatt tolni kellett, ahogy a helyzet javult, újra előtérbe került a rendezvény. ”

A közel 42 kilométert voltak akik végigfutották, akadtak, akik váltóban teljesítették a távot, amíg az egyikük futott a másik kerékpáron kísérte, majd féltávnál cseréltek.

A Futókalandorok Győrből indultak a Kismegyeri csata emlékművétől, útba vették a Városházát, majd a Baross úton végigfutva átmentek a Révfalusi hídon, onnan a Dózsa György rakparton végig a Mosoni-Duna partján egészen ki Bácsáig. Vámosszabadinál lépték át a határt, majd Medve és Kulcsod érintésével jutottak el Nagymegyerre.

„A cél az, hogy a két, egymástól nem olyan messze működő futókör tagjai megismerjék egymást, miközben egy kellemeset futnak. Szeretnénk, ha fél év múlva újra futnánk, de akkor Nagymegyerről Kismegyerre, ha sikeres lesz, évente újrafutjuk mindkettőt” – zárta Hegyháti Máté. A közel 42 kilométeres távot végül 4 és fél óra teljesítették.

A győriek nem mentek üres kézzel, magukkal vitték Győr üdvözletét és a Városháza ezüstérmet is.

Dr. Dézsi Csaba András polgármester és Hegyháti Máté futónyagkövet
Bárki csatlakozhat keddenként a Futókalandorokhoz.
Kapcsolódó témák: #szabadidő |