Győri Úszó SE

Amerikából jöttem, mesterségem címere: úszó, pszichológus

Győr+
2021.12.04. 17:07

Pózvai Kiara, a Győri Úszó SE versenyzője megvalósította álmát: folytatja úszó pályafutását és tanulmányi eredményeivel ösztöndíjat érdemelt ki, így a Henderson State egyetem diákja. Kiarát friss amerikai élményeiről kérdeztük.

Mik voltak az első benyomásaid a nagy kaland kezdetén, hogy érezted magad, amikor az USA-ba érkeztél?

Az elején nagyon nehéz volt, hiszen teljesen más Amerika, mint amit az ember elképzel, de nyitottnak kell lenni az új dolgokra és megküzdeni a kihívásokkal, amiket az élet elénk állít. Nem egy nagy államban élek, viszont annál barátságosabb, családiasabb. Kellemes környezet, gyönyörű természet öleli körül az egyetemet.

Pontosan mit tanulsz odakint, mi leszel ha „nagy leszel”?

Elsőéves hallgató vagyok pszichológia szakon, mellette pedig az úszócsapatot erősítem. A csapattársaim nagyon befogadóak és közvetlenek voltak már az elejétől kezdve, tudom, hogy bármikor fordulhatok hozzájuk segítségért. Hét közben van, hogy csak az asztalnál tudunk egymással beszélgetni, mert mindenkit lefoglalnak az edzések, órák, de hétvégén mindig akad valami program, ahol mindenki megleli valamiben a saját örömét.

Milyen a kinti úszócsapat?

Amióta itt vagyok, megtanultam csapatban dolgozni, együtt nevetünk, együtt sírunk, hiába egyéni sportág, ez egy nagy csapat, ahol mindenki egyenlő. Az itteni edzőim mind mentálisan, mind fizikálisan sokat tesznek hozzá a felkészülésemhez, ha tudják, hogy fáradt vagyok, még inkább hajtani kell és a végén mindig ki tudom hozni magamból a maximumot. Remélem, ezáltal egy jobb formámat tudom megmutatni, és helytállni az itteni, illetve az otthoni csapatomért.

Nemrég ért véget az Európa-bajnokság és a rövidpályás országos bajnokság, ahol korábban te is mindig nagyban segítetted a győrieket. Követed az itthoni eseményeket?

Élőben nem tudom nézni ezeket az eseményeket, de a híreket, jegyzőkönyveket mindig szívesen böngészem. Nagyon örültem az ob-sikernek, jó lett volna ott úszni a többiekkel!

Nem maradhat el a kérdés: mit üzensz az otthoniaknak?

Először is azt, hogy bármilyen nehézségbe is ütköznek, soha ne adják fel az álmaikat. Másodjára pedig: Hajrá Győri Úszó SE!

Kapcsolódó témák: #Győri Úszó SE | #úszás |