Agrármérnöknek tanul az ETO női focistája

Pécskai István
2023.05.18. 06:55

Nemcsak remek focista, hanem kitűnő tanuló is Vida Boglárka, az élvonalban szereplő ETO FC Győr női csapatának játékosa. A 19 esztendős futballista a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karára jár, agrármérnöknek tanul. Nem véletlen, hogy ez az álma, a családjából ugyanis az édesapja, valamint a testvére is a mezőgazdaságban tevékenykedik.

„Családi vállalkozásunk van, amely juhtenyésztéssel foglalkozik. Szerencsére egyre bővül a cég, bízom benne, hogy továbbra is sikeres marad. Azt ugyanakkor most még nem tudom megmondani, hogy később majd beszállok-e a vállalkozásba, vagy pedig máshol fogok dolgozni. Régóta érdekel az agrártudomány. Első éves egyetemista vagyok, és eddig nagyon tetszik az iskola” – mesélte Vida Boglárka a Győr+ Médiának.

A focista egyébként nagyon szorgalmas és jó tanuló hírében áll. Ezt igazolja, hogy tavaly a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium végzős diákjaként elnyerte a ,,Magyarország Jó Tanulója, Jó Sportolója” díjat. Adódik a kérdés: hogy tudja összeegyeztetni a tanulmányait az élsporttal?

„Sűrű a programom, sohasem unatkozom. Nappali tagozatos képzést végzek, de az oktatók rendkívül készségesek, s minden segítséget megadnak nekem. Megértik, hogy a futballkarrieremre nagy hangsúlyt fektetek, de emellett persze láthatják, hogy a tanulásban is igyekszem a maximumot nyújtani” – magyarázta Boglárka, aki korábban egyébként a kézilabdát is kipróbálta. Mivel két bátyja is van, hamar előtérbe került nála a labdarúgás, amelyben gyorsan megmutatkozott a tehetsége.

A fiatal focista nagyon motivált. Azok után, hogy kétszer is megnyerte a Magyar Kupát a zöld-fehérekkel, egyértelműen az a célja, hogy aranyérmes legyen a bajnokságban.

„Fantasztikus érzés, hogy megvédtük a címünket a Magyar Kupában. Tavaly bejutottunk a bajnoki fináléba, és végül ezüstérmesek lettünk. Úgy gondolom, idén több esélyünk van megszerezni az aranyat, és mindent el is fogunk követni ennek érdekében” – fogadkozott a sportoló.

Kapcsolódó témák: #ETO FC Győr | #labdarúgás | #női foci | #tehetség |