Atlétika - Gyulai István Memorial

A világ idei legszínvonalasabb versenye volt

Fotó: Rózsa Tamás
Győr+
2021.07.07. 07:14

2021. július 5-én és 6-án 11. alkalommal találkoztak a világ legjobb atlétái Székesfehérváron a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjon. 9 új versenycsúcs született, a fantasztikus közönség előtt ketten a világ idei legjobb eredményét is be tudták állítani vagy meg tudták javítani.

A verseny utáni díjátadókat követően a Gyulai István Memorial szervezői bejelentették, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség pontrendszere alapján 2021. eddigi legmagasabb színvonalú rendezvényét hozta a magyarországi viadal.

A verseny legjobbjának járó Spiriev Bojidar díjat idén Eleine Thompson kapta, aki 10,71 másodperccel nyerte a női 100 méteres síkfutást. Szintén kiemelkedő eredmény született a férfi 100 méteren, hiszen a győztes Akani Simbine 9,84-es eredménye a Magyarországon valaha futott leggyorsabb 100 méter.

A legjobb magyar eredmény a szervezők értékelése szerint Kozák Luca 12,85 másodperces ideje lett 100 méteres gátfutásban.

Deutsch Péter, a szervezőbizottság elnöke: „Ahogyan a magyar atlétikáról az elmúlt időszakban már beszéltünk, úgy most a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjról is elmondhatjuk, szintet lépett Magyarország és a régió legmeghatározóbb egynapos atlétikai versenye. A World Athletics pontrendszere alapján, amely a versenyen elért eredményekre épül, a Gyulai István Memorial 93418 pontot ért el és ezzel 2021-ben eddig a világ legszínvonalasabb egynapos rendezvénye lett. Ez a teljesítmény kétségkívül jó alapot ad nekünk ahhoz is, hogy 2023-ban Magyarország egy kiemelkedően sikeres atlétikai világbajnokság házigazdája legyen.”

Az esemény részletes összefoglalója:

A kalapácsvetők már a hétfői napon megmérettették magukat, és rögtön egy nagy magyar sikert is láthattunk. Tokiói résztvevő atlétánk, Halász Bence 78 méter feletti dobásával már a 2022-es oregoni világbajnokságra is biztosította a helyét.

A nem elit atlétáknak rendeztett Mennyit futsz 100-on? versenye mellett, a női gerelyhajítás volt az első szám, amiben rögtön négy versenyzőnk révén is érdekeltek voltunk. Tokiói olimpikonunk, Szilágyi Réka 57.55 méterre dobta a gerelyt, amivel a negyedik helyen zárt. Kövér Fanni 56.17 méteres, Moravcsik Angéla 55.32 méteres, Bogdán Annabella 45.87 méteres eredménnyel fejezte be a viadalt. A cseh Nikola Ogrodníková új, 62.73 méteres versenycsúcsot dobva tudott győzni.

Az első, profik számára kiírt futószám a női 100 méteres gátfutás első futama volt, ahol Kerekes Gréta 13.44-gyel, Répási Petra 13.94-gyel ért célba. A férfi 100 méteres országos futás annak az Illovszky Dominiknak a sikerét hozta, aki az előző hétvégén a Rába Kupán csupán egyetlen századmásodperccel maradt el az U20-as magyar rekordtól. Fiatal tehetségünket ezúttal sem tudták legyőzni.

A többi országos versenyszámból férfi 400 méteren Együd Máté, női 200 méteren Furulyás Lili, női 800 méteren Ferencz Anna tudott nyerni.

Rendkívül színvonalas versenyt hozott a férfi magasugrás, amit a fehérorosz fedett pályás Európa-bajnok Maksim Nedasekau a világ idei legnagyobb ugrását beállítva, 2.37 méterrel tudott megnyerni. A magyarok közül Bakosi Péter szerepelt a legjobban, aki 2.24 métert ugrott, ezzel alig két centivel maradt el egyéni csúcsától. Jankovics Dániel és Agárdi Péter is 2.15 méteren zárta a viadalt.

Női távolugrásban Maryna Bekh-Romanchuk a harmadik sorozatban vette át a vezetést (6.79 méter), és lett első abban a számban, amiben tokiói olimpikonunk, Nguyen Anasztázia (6.53 méter) mellett az előző év áttörését bemutató Lesti Diana (6.50 méter), illetve tokiói paralimpikonunk, Ekler Luca is megmérettethette magát (5.64 méter).

A férfi súlylökés az új-zélandi Tom Walsh-ról szólt, aki úgy szórta a 22 méter körüli dobásokat, mint ha az lenne a világ legtermészetesebb dolga. A 29 éves világbajnok 22.22 méterre lökte a golyót, aminek köszönhetően új versenycsúccsal nyerte meg a versenyt.

A női 400 méteren Nádházy Evelin az 1-es pályán futhatott egy fantasztikusan erős mezőnyben, és 53.09-es idővel a 8. helyen ért célba. A győzelem Stephanie Ann McPhersoné lett, aki csak egyetlen századdal ugyan, de 50 másodpercen belül ért célba.

A női 100 méter szintén egy óriási versenycsúcsot hozott, de nem feltétlenül attól az atlétától, akitől vártuk: a kétszeres olimpiai és kilencszeres világbajnok Shelly-Ann Fraser-Pryce ezúttal „csak” 2. lett, 10.82-vel. Minden idők második leggyorsabb emberét honfitársa, a kétszeres olimpiai bajnok Elaine Thompson 10.71-es idővel tudta legyőzni – ez is versenycsúcs volt, és az idei Memorial legjobb eredményének járó Dr. Spiriev Bojidar trófeát is ő vihette haza.

Ha ez nem lett volna elég, rögtön a férfiak legrövidebb számában Akani Simbine is megdöntötte a versenycsúcsot, egészen elképesztő, 9.84-es idővel ért célba. Korábban Magyarország területén senki nem futott még ilyen gyorsan.

A Puerto Ricó-i Jasmine Camacho-Quinn sikerével zárult a női 100 gát. A világ idei legjobb idejét tartó sztár ezúttal csupán két századdal maradt le az áprilisban elért 12.34-es eredményétől. Előnye látványos volt a többiekkel szemben, viszont mögötte hatan is 18 századon belül értek célba. Közöttük volt Kozák Luca is, aki 12.85-öt futva a 7. lett.

Férfi 110 gáton Grant Holloway korábban idén 12.81-es időt elérve csupán egy századra volt Aries Merritt világrekordjától. A fiatal amerikai tehetség ezúttal 13.08-cal tudott címet védeni Székesfehérváron. Szűcs Valdó 13.47-es idővel az 5. helyen zárta a futamot. Szeles Bálint korábban a B-futamban volt érdekelt, ahol 13.88-as teljesítménnyel ért célba.

A férfi hármasugrásban Pedro Pablo Pichardo és Hugues Fabrice Zango fantasztikus és elképesztő színvonalú csatát vívtak egymással a győzelemért, amiben egymásnak adogatták a világ idei legjobb eredményét.  Kettejük csatájából végül Pichardo jött ki győztesen, 17.92 méteres ugrása nem csak a leghosszabb 2021-es ugrás, de a Gyulai Memorial történetében sem ugrott ekkorát senki. Zango 17.82 méteres teljesítménye új Afrika-csúcs.

Férfi diszkoszvetésben a vb-címvédő Daniel Stahlnak 67.71 méter is elég volt az első helyhez. A svéd idei egyik legnagyobb ellenfele, a litván Andrius Gudzius pontosan egy méterrel maradt el tőle. Huszák János 61.35 méterrel a 8., Szikszai Róbert 60.53 méterrel a 10. pozícióban zárta a viadalt.

A női 400 méteres gátfutásban egy ifjú holland, Femke Bol tudott győzni, aki végig óriási csatát vívott Shamier Little-lel, de végül sikerült felülkerekednie rajta, és 52.81-gyel az első helyen zárt.

Férfi 400 gáton a tokiói olimpikon, Koroknai Máté a 6. lett (50.11), a Gyulai Memorialt Yasmani Copello nyerte ebben a számban (48.35 – új versenycsúcs).

Női 200 méteren Csóti Jusztina is ott volt a rajtban, és 23.92-es időt futva a 8. pozícióban zárt. A győzelem a jamaicai Shericka Jacksoné lett. Ezzel ő lett az első atlétanő, aki 22 másodpercen belül futotta le a félkörös távot hazánkban. A korábbi versenycsúcsot pont az a Shaunae Miller-Uibo tartotta, akit ezúttal maga mögé utasított.

A férfi 200 méter 1. futamában Máté Tamás 20.99-et futott, majd jött a 2. futam, ahol Kenneth Bednarek és Andre De Grasse csatájából ezúttal utóbbi jött ki győztesen – a kanadai 19.97-tel célba érve szoros küzdelemben, alig két századdal múlta felül riválisát. Szintén jól hajrázott a korábban idén Usain Bolt korosztályos világrekordját megdöntő Erriyon Knighton is, aki alig 17 évesen 20.03-at futott a Bregyó közi Atlétikai Központban.

Férfi 3000 méteren a kétszeres világbajnok Muktar Edris futott versenycsúcsot. Az etióp atléta 7:30.96-os idővel egy kilenc éve fennálló rekordot adott át a múltnak.

Kettős brit győzelmet hozott a férfi 800 méter. Elliot Gilles 1:44.89-et futott, 23 századdal megelőzve az őt szorosan követő Jamie Webbet. Vindics Balázs 1:46.64-gyel idei legjobbját futotta, és a 8. helyen zárt. Az újpesti versenyző először futott 1:47-en belül a 2021-es esztendőben.

Talán a verseny legjobban várt száma az utolsó futószám, a férfi 400 méter, ahol előzetesen három fantasztikus képességű atléta mérte volna össze az erejét. Közülük sajnos a bemelegítésnél a világcsúcstartó Wayde Van Niekerk megsérült, így ő végül nem állt rajthoz. Ott volt viszont az indulók között Michael Norman és Steven Gardiner is, akik először futottak egymás ellen. Az első hely a bahamai Gardineré lett, aki 44.47-es idővel tudott diadalmaskodni. Sőt, Normant megelőzte honfitársa, Bryce Deadmon is, így csak a 3. lett.

Galéria: Rózsa Tamás

Kapcsolódó témák: #atlétika |