Sportcsillagok Gálája

A sport győri ünnepe

Fotó: Ács Tamás
Győr+
2021.03.06. 20:44

Két évtized is eltelt már, hogy Pálfalvi Gábor, győri rádiós szerkesztő egy helyi kis stúdióból útjára indította a Győr város legeredményesebb sportolóinak és szakvezetőinek elismeréséről szóló ünnepséget, amelyet tavaly szeptemberben szerettek volna megtartani, ám a járványhelyzet miatt végül most márciusban rendeztek meg, zárt ünnepségen.

„Az év sportolója Győrött” díjkiosztó 1998-tól az ugyancsak a lokálpatrióta újságíró által megalakított Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány keretén belül folytatta egyre sikeresebb útját. A civil szervezet szponzorok és a helyi sportigazgatóság támogatásával évről-évre színesebb gálaesten tisztelgett Győr legsikeresebb élsportolóinak eredményei előtt.

A márciusi gála megnyitóján Radnóti Ákos alpolgármester mondott köszöntő beszédet, ugyanis a város sportolói, szakvezetői és sportvezetői körében rendkívül népszerűvé vált esemény mellé állt öt évvel ezelőtt Győri Megyei Jogú Város Önkormányzata is, a rendezéshez jelentős anyagi támogatást biztosítva. Így évente, az alapítvánnyal közösen köszöntik a megyeszékhely kiválóságait. Az esemény fővédnöke ezúttal dr. Dézsi Csaba András polgármester volt.

„2020-ban sok keserűség érte a világ sportolóit, közöttük Győr kiválóságait, hiszen Európa- és világbajnokságok sora marad el, nem beszélve valamennyiük nagy álmáról, az olimpiáról” – mondta korábban Pálfalvi Gábor, a Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány alapító elnöke, a rendezvény főszervezője. „Szeretnénk egy kis mosolyt csalni az arcukra, egy kis biztatást adni számukra, elismerni a 2019-ben nyújtott teljesítményüket, amiért dicsőséget szereztek Győr városának, és sok örömöt az itt élő embereknek” – fűzte hozzá az eseményt megelőzően a főszervező.

Az ünnepségen hat kategóriában tizenegy sportág képviselői vehettek át díjakat, majd zárásként a Győr Sportjáért Életműdíj újdonsült tulajdonosait köszöntötték.

Ezúttal a világjárvány miatt 2019-ben elmaradt díjkiosztó helyezettjei és az elmúlt esztendő legjobbjai eredményeit együtt méltatták és díjazták.

NŐK:

2019-ben:

  1. Jakabos Zsuzsa úszó (Úszó SE)
  2. Czéllai – Vörös Zsófia maratni kajakozó (Vízisport SE)
  3. Raksányi Krisztina kosárlabdázó (UNI Győr-Mély Út KC)

2020-ban:

  1. Takács Kincső kenuzó (Vízisport SE)
  2. Sebestény Dalma úszó (Úszó SE)
  3. Sass Edit tekéző (Ipartechnika SE)
FÉRFIAK:

2019-ben:

  1. Kopasz Bálint kajakozó (Vízisport SE)
  2. Szabó Szebasztián úszó (Úszó SE)
  3. Sipőcz Richárd cselgáncsozó (Széchenyi SE)

2020-ban:

1. Mészáros Krisztofer tornász (GYAC)

  1. Kopasz Bálint kajakozó (Vízisport SE)
  2. Sipőcz Richárd cselgáncsozó (Széchenyi SE)
CSAPATOK:

2019-ben:

l. Audi ETO KC női kézilabda

2. —

3. —

(A kuratórium a 2. és a 3. helyezésre nem javasolt csapatot, mert 2019-ben nem talált arra érdemleges teljesítményt nyújtó együttest.

2020-ban:

  1. Audi ETO KC női kézilabda
  2. Győr Sharks amerikai futball
  3. ETO FC U-19 labdarúgás
EGYÉNI SPORTÁGAK CSAPATAI:

Ezt a kategóriát 2019-ban indította útjára a kuratórium!

2019-ben:

  1. Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső női kenu (Vízisport SE)
  2. Csay Renáta, Czéllai Vörös Zsófia női maratoni kajak (Vízisport SE)
  3. Széchenyi SE férfi evezős négyese

2020-ban:

  1. Balla Virág, Takács Kincső női kenu (Vízisport SE)
  2. Úszó SE férfi 4 x 100 méteres gyorsváltó
  3. Csay Renáta, Czéllai – Vörös Zsófia női maratoni kajak (Vízisport SE)
AZ ÉV FELFEDEZETTJEI:

2019-ben:

Kürthi Laura kézilabdázó (Audi ETO KC)

Szabó Bence evezős (GYAC)

2020-ban:

Gengeliczky Dorottya jégkorongozó (ETO HC)

Rumi Gergő kenus (Vízisport SE)

EDZŐK:

2019-ben:

  1. Danyi Gábor női kézilabda (Audi ETO KC)
  2. Petrov Iván úszás (Úszó SE)
  3. Szabados Krisztián kenu (Vízisport SE)

2020-ban:

  1. Danyi Gábor női kézilabda (Audi ETO KC)
  2. Szűcs Róbert torna (GYAC)
  3. Szabados Krisztián kenu (Vízisport SE)
A Magyar Sportújságírók Szövetsége különdíja:

Eduarda Amorim kézilabda (Audi ETO KC)

GYŐR SPORTJÁÉRT – ÉLETMŰDÍJ:

A Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány kuratóriuma által 22 éve alapított díjat évente ítéli oda az alapítvány grémiuma annak a győri sportvezetőnek, aki több évtizeden át egy – egy sportágban vagy klubnál kizárólag társadalmi munkában, önzetlenül dolgozott és maradandót alkotott a város sportjáért.

2019-ben:

Arnold Csaba, a győri tornasport megmentője, két évtizeden át kollégáival tartotta életben a város tornasportját a legnehezebb időszakban, amikor a megszűnés fenyegette a szakosztályt. Ugyancsak oroszlánrésze van abban, hogy az elhagyatott és bezárt DAC sporttelep kapui újra kinyíltak és elkezdték felújítani, s a városrész fiataljai ismét birtokukba vehették.

2020-ban:

Laczik Zsolt a győri sportlövészet apostola, évtizedek óta életben tartója.

2019-ben 21. alkalommal, 2020-ban 22. alkalommal talált gazdára a győri civil szervezet díja.

Az est sztárvendége ezúttal a győri RockMilady volt, aki egyre nagyobb és nagyobb sikereket ér el gitárjátékával és dalaival.

Galéria: Ács Tamás

Kapcsolódó témák: #cselgáncs | #evezés | #kajak-kenu | #kézilabda | #kosárlabda | #úszás |