A német élvonalból erősített az ETO FC Győr női focicsapata

Győr+ eto.hu
2023.01.19. 12:29

Kocsán Petra az ETO FC Győr NB I-es női labdarúgócsapatában folytatja pályafutását. Ő az első téli igazolása az együttesnek, a focista a német első osztályban (Bundesliga) szereplő Hoffenheimből érkezett a zöld-fehérekhez.

A negyvenegyszeres magyar válogatott, 24 éves Kocsán Petra korábban a Ferencvárossal bajnoki címet szerzett, és megfordult az MTK-ban. Nagy erőssége lehet az ETO-nak a tavaszi szezonban, ahol bízik benne, hogy jó játékkal tudja segíteni a gárdát a célok elérésében.

,,Az utolsó másfél évemet Németországban, a Bundesligában töltöttem a Hoffeinheim csapatában, amely egyébként legutóbb a Bayern München és a Wolfsburg mögött a harmadik helyen végzett, és a Bajnokok Ligájában is szerepelt. Őszintén szólva, nem igazán éreztem jól magam, az mindenképp pozitívum, hogy erős bajnokságban szerepelhettem, viszont a családom hiányát nem tudtam megszokni, és ezért úgy döntöttem, hogy hazatérek, és itthon tűzök ki új célokat magam elé. Sokan tudják rólam, hogy szeretek tanulni. Annak ellenére, hogy januárban megszereztem a diplomám, szeretném még egyszer elkezdeni az egyetemet. Több tényező is az ETO mellett szólt, jelenleg nagyon erős kerettel rendelkezik a csapat, komoly dolgokat érhetünk el együtt. Én mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a kitűzött céljait a klub elérje. Úgy gondolom, hogy jelenleg az ETO és a Fradi a két legerősebb csapat Magyarországon, és mindenképpen bajnokesélyes gárdába szerettem volna hazatérni” – mondta Kocsán Petra az eto.hu-nak.

Kapcsolódó témák: #ETO FC Győr | #labdarúgás | #női labdarúgás |