Férfi kézilabda

A listavezetőt látta vendégül az ETO

Fotó: Vig Norbert
Győr+
2021.10.30. 10:46

Pénteken este ismét NBI/B-s mérkőzést játszott az Agrofeed ETO-UNI Győr a Magvassy Mihály Sportcsarnokban, ezúttal a Budai Farkasokat fogadta a bajnokság VII. fordulójában.

A mérkőzést a Paár, Czene, Sokoray, Goór, Németh, Nagy felállásban kezdte a hazai csapat, a kapuban Décsivel.

Az első találatra több mint négy percet kellett várnia a kilátogató publikumnak: Nagy értékestette az ETO első hétméteresét (5. perc 1-0). A második haza gólt már Goór szerezte (11. perc 3-2), majd Décsi védései következtek, így tudták tartani a lépést a ellenfelükkel (12. perc 4-4).

A mérkőzés 15. percére az ETO mestere már lecserélte a négy középső játékosát, Sövegjártó, Mátés, Ásványi és Bodócs voltak a pályán. Mátés egyből góllal indított, azonban a következő percekben nem tudtak élni a hazaiak az emberelőnyükkel, sőt a Farkasok meg is léptek 6-9-re (19. perc). Nagy akciógólját követően 7-9-et mutatott az eredményjelző, mikor a vendégek vezetőedzője a mérkőzés folyamán először kért időt.

Egy gólra zárkózott az ETO a 25. percben: Mátés akcióból szerzett, majd Sövegjártó labdaszerzést követő góljával (9-10). Czene kínaiból lőtt gólja után időt kért Kovácsovics László a 27. percben, mely után Czene, Győri-Dani és Nagy góljai következtek, így a félidei eredmény: 13-14 volt.

A második játékrészre a Paár, Mátés, Sokoray, Barnyák, Németh, Nagy sort küldte pályára Kovácsovics László, a kapuban továbbra is Décsivel.

Az első győri találatra kicsit több mint öt percet kellett várni, azonban Décsi védéseivel még így is csak két gólos hátrányban voltak a zöld-fehérek. (6. perc 14-16). Nagy két találatával így felzárkóztak ismét egy gólra, majd Sövegjártó bombájával már 16-16-os állást mutatott az erdményjelző (39. perc).

Goór szabálytalanságát követően emberhátrányba kerültej a hazaiak, majd egy rossz cserét követően majdnem negyven másodpercig kettős hátrányba kerültek. Décsi védésének köszönhetően ez idő alatt mindössze egy gólt szereztek a Farkasok, a a győri támadásokból Mátés volt eredményes, egymást követően kétszer is (49. perc 18-18). 19-20-as állásnál ismét vendég időkérés érkezett, ezt követően meg is léptek két gólra, amely után a hazai időkérés is érkezett.

Nyolc perces gólcsendet követően a győriek eselyt kaptak a felzárkózásra: emberelőnyben játszottak, (55. perc 19-24), azonban ezzel nem tudtak élni, sőt Ásványi kiállításával emberhátrányba is kerültek.

Ez az emberhátrány megbélyegezte az utolsó percek játékát, a lefújásig Németh hétméteresből és Gaál volt eredményes akcióból. A végeredmény: 21-26.

Galéria: Vig Norbert

Forrás: etokc.hu

Kapcsolódó témák: #Agrofeed ETO-UNI Győr | #férfi kézilabda |