Csütörtökön délelőtt sorsolta a FIBA az Euroleague Women 2024/25-ös szezonjának csoportbeosztását, amelyet a SERCO UNI Győr csapata a negyedik kalapból várt.
A 2023/24-es szezont két euroligás győzelemmel záró SERCO UNI Győr női kosárlabda-csapatára a legutóbb harmadik cseh USK Praha, a spanyol Valencia és az olasz Venezia vár a D csoportban.
Fűzy András klubelnök így értékelt: „Olyan ez a csoport, mint a magyar hegyespaprika, nagyon erős… A Prága évek óta topcsapat, bár az egyes kalapból csak ilyet kaphattunk volna, ott nem volt egyszerű ellenfél. A kettesből a Valencia is komoly játékerőt képvisel, ráadásul tavalyi szezon második felében jelentős építkezésbe kezdtek a csapat megerősítése terén. Ugyanez érvényes a Velencére is, mely úgy gondolom, a hármas kalapból a legerősebb csapat. A DVTK-t eleve nem kaphattuk, a Polkowice és az Olimpiakosz pedig valamivel gyengébb játékerőt képvisel az olasz bajnoknál, bár ők sem lettek volna egyszerűek. Az olaszokkal egyébként jó a kapcsolatunk, többször játszottunk ellenük edzőmeccset, ezeken is látszott, milyen erőt képviselnek. Összességében úgy értékelem, költség szempontjából nem rossz a sorsolás, szakmai szempontból viszont bitang nehéz feladat vár ránk. Nem lehetetlen, de nagy bravúr lenne a továbbjutás. A szurkolók szempontjából jó a sorsolás, hiszen három nagyváros három erős csapatát láthatja a közönség Győrben, míg az idegenbeli találkozók közül kettőre is viszonylag könnyen el tudnak kísérni bennünket a drukkerek, és a támogatásukkal akár bravúrokat is érhetünk el.”
Cziczás László szerint nagyon kemény csoportba kerültünk, és a lehetséges ellenfelek közül szinte mindegyik kalapból az egyik legnehezebb együttes jutott nekünk:
„Először is hatalmas siker a Klub számára, hogy újból Euroligában szerepelhetünk a következő szezonban is. Bitang erős csoportba kerültünk, nagyon nehéz kihívás lesz ez számunkra, és egyben egy kiváló erőfelmérő. Attól függetlenül, hogy a negyedik kalapból indultunk, küzdeni fogunk és kőkeményen dolgozni a nyáron, hogy ebből a csoportból tovább tudjunk jutni. A Prága egy hatalmas tradíciókkal rendelkező klub, és gyakorlatilag majdnem minden szezon végén esélyesek a végső győzelemre is, rendre résztvevői a négyesdöntőknek. Tavaly szintén egy csoportba kerültünk és jó mérkőzéseket játszottunk velük. A célunk egyértelműen az lesz, hogy idén sikerüljön őket megszorongatni, és akár le is győzni. A Valencia évek óta meghatározó csapata az európai kosárlabdának, míg véleményem szerint a harmadik kalapból a lehető legkeményebb ellenfelet kaptuk, az olasz bajnokot, a Velence személyében. Fel kell kötni a gatyánkat, mert nehéz mérkőzések jönnek. Az már biztos, hogy igazi sztárcsapatok fognak érkezni hozzánk Győrbe, közönségcsalogató találkozókat fogunk játszani itthon, és bízunk benne, hogy az Egyetemi sportcsarnokot meg tudjuk majd tölteni!”
Forrás: gyorikosar.hu