A legjobb idővel döntős a 4×100-as férfi gyorsváltó

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
MTI
2022.08.14. 11:13

A 4x100 méteres férfi gyorsváltó a legjobb idővel jutott döntőbe vasárnap a római úszó Európa-bajnokságon.

 A délelőtti előfutamok során férfi 200 méter gyorson rögtön négy magyar volt érdekelt.

Elsőként a csütörtöki nyitónapon a 4×200 méteres gyorsváltó “délelőtti tagjaként” aranyérmes Mészáros Dániel egyéni legjobbjától (1:48.89) elmaradva 1:50.60 perccel összesítésben a 28. helyen zárt. Majd jött a győztes staféta három másik tagja – Holló Balázs volt a negyedik -, Milák Kristóf a szombati 100 méter gyors ezüstje után egy reggeli, 1:46.26 perces idővel “melegített”, ami nem sokkal maradt el élete legjobbjától (1:45.74), így összesítésben a világbajnoki címvédő, szombaton 100-on őt világcsúccsal legyőző román David Popovicit is megelőzte.

“Le kellett úszni, mindenképpen be kellett kerülni, ennyi” – összegezte sztoikus nyugalommal egyébként szenzációs úszását Milák, akinek a szombati naphoz hasonlóan ezúttal is nagyjából negyed óra pihenője lesz, előbb a 100 méter pillangó döntőjében, majd a 200 méter gyors elődöntőjében lesz érdekelt. “Utóbbiban igazából csak be kell kerülni, és szerencsére az erősebb futamban vagyok, ami nekem sokkal jobb.”

Ugyanebben a futamban Németh Nándor 1:48.04-gyel zárt és tizedikként ment tovább. Márton Richárd összesítésben nem maradt el sokkal honfitársától, 1:48.13 perces idejével a 12. lett, de mivel egy számban egy nemzetből maximum ketten juthatnak tovább, ezért ő búcsúzott.    

“Ez egy szenvedés volt most, kissé nehézkesen ment a reggel, de a szerencse kicsit mellém állt. Ennek azért örülök” – mondta Németh.    

Sebestyén Dalma – Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Sebestyén Dalma a 200 méter vegyes hétfői küzdelmeire készül, most azonban bemelegítésképpen 100 méter pillangón is medencébe ugrott, egyéni legjobbját (58.85) megközelítve 59.39 másodperccel csapott célba, amivel a 16. helyen jutott volna tovább, a futam után azonban jelezte, ugyan nagyon örül ennek az időnek reggel, azonban az esti elődöntőben nem fog úszni.

Szabó Szebasztián – Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Férfi 50 méter háton Kovács Benedek volt érdekelt, aki szombaton 200 méteren második volt, megszerezve ezzel pályafutása első érmét világeseményen. A BVSC 24 éves versenyzője a sprinttávot 25.73 másodperc alatt teljesítette, amivel a 25. helyen végzett. A vegyes zónában elmondta, ez nem az ő száma, ugyanakkor mivel nem volt más, ezt is vállalta, arra pedig jó volt ez a délelőtti úszás, hogy a szombati élményei okozta feszültséget kissé levezesse.

A 4×100 méteres gyorsváltó Németh Nándorral, Szabó Szebasztiánnal, Mészáros Dániellel – akinek névrokona úszott 200-on – és Milák Kristóffal a legjobb idővel (3:14.62) került a 19.15-kor kezdődő fináléba.

Úgy néz ki, ez ütőképes lesz, Mészáros Dani felülmúlta az elvárásaimat, nagyon jól ment. Az olaszokat itthon nem lesz könnyű megcsípni, de bármi lehet” – fogalmazott Németh Nándor.


A vasárnapi program
:


9.00: selejtezők 
(Tv: M4 Sport)
Férfi 200 m gyors (Mészáros Dániel, Milák Kristóf, Németh Nándor)
Női 100 m pillangó (Sebestyén Dalma)
Férfi 50 m hát (Kovács Benedek)
Női 200 m mell
Férfi 4×100 m gyorsváltó
Női 1500 m gyors (Fábián Bettina, Késely Ajna, Mihályvári-Farkas Viktória)

18.00: elődöntők, döntők (Tv: M4 Sport)
Férfi 100 m pillangó DÖNTŐ (Milák Kristóf, Kós Hubert)
Női 50 m hát DÖNTŐ
Férfi 200 m gyors elődöntő
Női 100 m pillangó elődöntő
Férfi 50 m hát elődöntő
Női 200 m mell elődöntő
Férfi 200 m mell DÖNTŐ
Női 200 m gyors DÖNTŐ (Pádár Nikolett)
Férfi 4×100 m gyorsváltó DÖNTŐ

Műúszás
9.30: 
női egyéni szabad gyakorlat DÖNTŐ (Tv: Duna World)
10.30: férfi egyéni szabad gyakorlat DÖNTŐ
15.00: csapat kombináció (MAGYARORSZÁG) DÖNTŐ (Tv: M4 Sport+)

Kapcsolódó témák: #Győri Úszó SE | #úszás | #úszó eb |