Női kézilabda-vb

A legjobb hétbe kerülés az elvárás

Fotó: mksz.hu
Győr+
2019.11.18. 13:52

A legjobb hét közé kerülés a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elvárása a női válogatottal szemben a jövő szombaton kezdődő, Japánban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

Az MKSZ hétfői sajtótájékoztatóján Pálinger Katalin szakmai alelnök úgy fogalmazott: fiatal, tehetséges és jól motivált a csapat, amely képes elérni a kitűzött célokat. Hozzátette, a magyar együttesnek lesz a legalacsonyabb átlagéletkora a mezőnyben a némettel holtversenyben.

“Válogatottunk a következő olimpiai ciklusra lesz igazán érett, akkor várhatunk el kiemelkedő eredményeket. Most a legjobb hét közé kerülés a cél, vagyis az, hogy versenyben maradjunk az olimpiai kvalifikációs sorozatban” – közölte Pálinger. Hozzátette, ehhez bizonyos esetekben a nyolcadik, kilencedik helyezés is elegendő lehet.

Az eseményen elhangzott, hogy az MKSZ már benyújtotta pályázatát a márciusi olimpiai selejtezőtorna megrendezésére.

A korábbi világklasszis kapus úgy fogalmazott, örömteli, hogy az elmúlt évektől eltérően ezúttal elkerülték a sérülések a játékosokat, és újabb gyermekvállalás sem szólt közbe a keret kijelölésénél.

“A tesztek eredményei azt mutatják, hogy gyorsabb, erősebb lett a csapat az elmúlt évek munkájának köszönhetően. Még nem tartozunk a világ legjobb három válogatottja közé, de nagyon közel vagyunk hozzájuk, és ez biztató a jövőre nézve” – hangsúlyozta.

Pálinger kiemelte, hogy a szövetség és a klubok együttműködése sokat javult, az egyesületek hozzáállása a korábbiaknál pozitívabb a válogatottal kapcsolatban.

Kim Rasmussen szövetségi kapitány közölte: amikor 2016 nyarán átvette a válogatott irányítását, senki nem mondta volna meg, hogy ezzel a 18 játékossal vívják meg ezt a rendkívül fontos világbajnokságot.

Hangsúlyozta, hogy nagyon szereti ezt a csapatot, és nagyon örül, hogy kapitányi tevékenysége során először Tomori Zsuzsannára is számíthat egy nagy tornán. A Siófok KC átlövőjének pályafutását a közelmúltban számos sérülés nehezítette.

“Ezért dolgoztunk évek óta, végre itt a világbajnokság, amelyen életben tarthatjuk kijutási esélyeinket az olimpiára. A célunk nem is lehet más, mint Kumamotón keresztül eljutni Tokióba. A lehetőség adott, izgatottan várjuk a kezdést” – nyilatkozta a dán szakvezető.

Hozzátette, egy nagy tornán a szerencse is döntő tényező lehet, és reményei szerint szerencsés csillagzat alatt fognak játszani a vb során. Kiemelte, ez az első alkalom, amikor kizárólag szakmai alapon tudta meghozni döntését a kerethirdetés előtt, hiszen most egyetlen telefonhívást sem kapott arról, hogy valaki megsérült, vagy gyermeket vár.

“Mindenki magától értetődőnek gondolja, hogy a középdöntőbe jutunk, de a realitások talaján kell maradnunk. A csoportellenfeleink erősek, igaz, mi is azok vagyunk. Az elvárások magasak, idén még nem kaptunk ki, de még nem találkoztunk a világ élvonalához tartozó csapattal” – magyarázta Rasmussen.

Az edző kijelentette, a válogatott elég erős akár ahhoz is, hogy elődöntőbe jusson, de az előző Európa-bajnokság is megmutatta, hogy apróságokon múlik egy-egy találkozó.

Nagy szerencsének nevezte a kapitány, hogy a világbajnokságot megelőzően Szöulban készülhetnek a Koreai Köztársaság, Oroszország és Szerbia ellen. Tervei szerint mindez nagyszerű lehetőség, hogy sokféle variációt, pároskapcsolatot kipróbáljon, és számos hiba megmutatkozhat, illetve válaszokat kaphat a most még meglévő kérdésekre.

“Továbbra sincs olyan klasszis játékosunk, aki egymagában képes mérkőzéseket nyerni, de klasszis válogatottunk van. Rendkívül gyors a csapat, és évek óta az egyik legfőbb célom, hogy egy gyengébb napon is képesek legyünk legyőzni ellenfeleinket” – mondta az edző.

Hozzáfűzte, azt szeretnék elérni, hogy riválisaik tartsanak attól a gyors tempótól és nyomásgyakorlástól, amire képesek, illetve nem engednének könnyű gólokat nekik.

Horváth Gabriella, az MKSZ főtitkára közölte, rengeteg probléma és kihívás elé állította őket a távol-keleti világbajnokság, de próbáltak szorosan együttműködni a többi résztvevő válogatott szövetségével, a nemzetközi szövetséggel és a japán szervezőkkel.

A magyar együttes három csoportmeccset is játszik a Kumamotótól több mint ötven kilométerre lévő Jacusiróban. A főtitkár elmondta, jelezték, hogy lenne szakmailag kedvezőbb megoldás is ennél, de nem tudtak változást elérni.

A Szöul Kupa programja (magyar idő szerint):
péntek: Oroszország-Magyarország 8.10
szombat: Koreai Köztársaság-Magyarország 10.00
hétfő: Magyarország-Szerbia 8.10

A magyar válogatott világbajnoki csoportmérkőzései (magyar idő szerint):
november 30., szombat: Magyarország-Kazahsztán 10.00
december 1., vasárnap: Spanyolország-Magyarország 10.00
december 3., kedd: Magyarország-Montenegró 7.00
december 4., szerda: Magyarország-Szenegál 11.00
december 6. péntek: Románia-Magyarország 11.00

A csoportok első három helyezettje jut a középdöntőbe. A világbajnokság győztese részt vehet a tokiói olimpián, a 2-7. helyezettek selejtezőt játszhatnak jövő márciusban.

Amennyiben kvótával már rendelkező csapat a 2-7. hely között végez, a selejtezős részvételi lehetőségek a világbajnoki rangsor további válogatottjaira szállnak át.

Kapcsolódó témák: #kézilabda |