A győztes úton maradni

Győr+
2022.10.24. 20:19

A Merkantil Bank Liga 13. fordulójában Dorogon vendégszerepelt az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata, ahol Priskin Tamás második félidőben szerzett fejesgóljával sikerült begyűjteni a három pontot. Hasonló jó folytatásban bíznak a zöld-fehéreknél.

A bravúros MOL Magyar Kupa továbbjutás után ismét a bajnokságban kellett helytállnia a csapatnak múlt szombaton a Dorog vendégeként. Az első félidő nem hozott gólt, így 0-0-val vonulhattak szünetre a csapatok. A szünetben, és a második félidő elején változtatott Tímár Krisztián vezetőedző, aminek meg is lett az eredménye, ugyanis az 57. percben egy jobboldali beadást követően Priskin Tamás fejelt a hazaiak hálójába, ezzel kialakítva a végeredményt. A rutinos támadó bízik benne, hogy ez a győzelem lökést adhat a csapatnak a hátralévő meccsekre.

Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, amit egy nagyon fizikális csapat ellen játszottunk” – kezdte Priskin Tamás az ETO FC Győr hivatalos Facebook oldalán. Tudtuk, hogy kemény feladat vár ránk Dorogon, nagyon örülünk a három pontnak, főleg annak tükrében, hogy az előző meccseken nem sikerült nyernünk. Ezen az úton kell tovább haladnunk, reményeink szerint ez lendületet adhat a folytatásra. Természetesen nagyon boldog vagyok, hogy sikerült eredményesnek lennem. Volt egy nagyszerű beadás szélről, szerencsére egy védő belecsúsztatott, ami segített, hogy eljusson hozzám a labda, utána pedig már nem volt nehéz dolgom, a hálóba kellett fejelnem. Örülök, hogy megszereztem az első gólom a bajnokságban, bízom benne, hogy ez több lesz a későbbiekben.

Kapcsolódó témák: #ETO FC | #labdarúgás |