Győri Derbi

A Gyirmót telel a dobogón

Fotó: Marcali Gábor
HAK
2019.12.16. 21:27

Bár sokáig vezetett az ETO, a végén a Gyirmót egy pontot otthon tartott, így a sárga-kékek telelnek a dobogón.

A Magyar Kupából mindkét csapat kiesett már, így csak a bajnokságra kell már koncentrálniuk. Csertői Aurél (Gyirmót) és Kondás Elemér (ETO) játékosainak vállát nem kisebb tehet nyomta, mint hogy aki ma este megszerzi a győzelmet, az telel a NB II. dobogójának legalsó fokán.

Az ETO kezdett jobban, a védekezést remekül összerakta az edző, sőt a 19. percben Horváth és Lovrencsics összjátékából a vezetést is megszerezték a zöld-fehérek. 0-1

A Gyirmót végig mezőnyfölényben játszott, az ETO masszívan védekezett, ám a támadásokban innentől egyik csapat sem jeleskedett.

A Gyirmót Vári szabálytalanságát követően egy vitatható büntetőhöz jutott, amelyt végül Szarka Ákos nem a legjobban végzett el, így Horváth Tamás hárítani tudta a lövést, marad a 0-1.

A mezőnyfőlényt végül a 89. percben váltotta gólra a Gyirmót: ekkor a labdát a csereként beállt Mayer kotorta a hálóba. 1-1

A mérkőzésen több gól nem esett, így a pontosztozkodás után a telet a Gyirmót töltheti a dobogón, míg az ETO a bajnokság folytatását a negyedik helyről várja.

Kapcsolódó témák: #Gyirmót FC | #Helyi sport | #WKW ETO FC |