A futballisták elutasították a bércsökkentést

Illusztráció: Pixabay
MTI
2020.04.05. 17:01

Az angol élvonalbeli labdarúgók szakszervezete (PFA) elutasította a Premier League-klubok által javasolt 30 százalékos bércsökkentést.

A PFA azzal indokolta döntését, hogy 12 hónap alatt így az angol kormány mintegy 200 millió fontnyi befizetett adótól esne el.

“Ennek a lépésnek a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) és más állami szolgálatok látnák a kárát” – tette hozzá az érdekképviseleti szervezet.

A liga vezetése pénteken vetette fel, hogy 30 százalékos bércsökkentést javasol a játékosoknak, emellett 125 millió fonttal segíti az alsóbb osztályokban szereplő, és a kényszerszünet miatt anyagi gondokkal küzdő klubokat, 20 millió fontot pedig jótékony célokra ajánl fel.

A PFA-állásfoglalás láttán Oliver Dowden digitális, kulturális, média- és sportügyekért felelős államtitkár közölte, a koronavírus-járvány idején az emberek nem az angol nemzeti sport belháborúiról akarnak hallani.

Az élsportolóknak meg kell érteniük, hogy milyen nyomás nehezedik a rosszabbul fizetett munkatársakra, közösségekre és szurkolókra” – tette hozzá.

Vasárnap véleményt nyilvánított az ügyben Wayne Rooney is, aki 120 szereplésével a legtöbbszörös angol válogatott mezőnyjátékos: “Szégyen, ami az utóbbi napokban történt. Először Matt Hancock egészségügyi miniszter mondta, hogy csökkenteni kellene a PL-futballisták fizetését. Vajon csak el akarta terelni a figyelmet arról, hogy a kormány miként kezeli a járványt?” – fakadt ki a 34 éves csatár, aki jelenleg a másodosztályú Derby Countyt erősíti. “Utána a PL közölte nyilvánosan a szándékait, sarokba szorítva ezzel a játékosokat, hogy ők fizessék meg az elmaradt bevételeket. Könnyű célpontok vagyunk. Szerintem a labdarúgóknak egyénileg kellene eldönteniük, hogy mennyi bérről hajlandók lemondani” – tette hozzá Rooney.

Kapcsolódó témák: #labdarúgás |