A feljutásra hajt a Gyirmót

Fotó: gyirmotfc.hu
Pécskai István
2022.07.24. 18:15

Gőzerővel készül az NB II. 2022–23-as idényére a Gyirmót FC labdarúgócsapata. Az együttes, amely az elmúlt szezont az élvonalban töltötte, egyértelműen azzal a céllal vág neki a bajnokságnak, hogy visszaverekedje magát a legjobbak közé.

Természetesen kudarcnak éltük meg a kiesést. Végig küzdöttünk a bennmaradásért, élet-halál harcot vívtunk, de sajnos nem sikerült elérnünk a célunkat. Most viszont szeretnénk visszakerülni az NB I.-be. Tudjuk persze, hogy nem lesz könnyű feladatunk, hiszen látjuk, a riválisok komolyan megerősödtek. Ugyanakkor egyértelműen úgy vágunk neki az idénynek, hogy szeretnénk kivívni a feljutást– nyilatkozta Csertői Aurél, a gyirmótiak vezetőedzője a Győr+ Médiának.

Érdekesség, hogy az NB I.-től ugyancsak búcsúzó MTK újdonsült szakvezetője, Bognár György szerint a Gyirmót lesz a fővárosiak első számú ellenfele a feljutásért vívott harcban.

Csertői egyébként elégedett a felkészülés eddigi részével, s mindent elkövet, hogy a bajnokság kezdetéig hátralévő időszakban minél jobb formába lendítse a játékosai.

Nagyon kemény munka van a futballistáink mögött, becsülettel végezték az edzéseket. Négy hete zajlik a felkészülésünk. Az edzőmérkőzéseinken mutatott teljesítménnyel elégedett lehetek. A bajnokság kezdetéig hátralévő két hétben leginkább a finomhangolás lesz a feladatunk. Mindent megteszünk, hogy erőnlétileg és taktikailag is felkészülten várja a csapat az új idényt” – mondta a szakember.

A tréner abból a szempontból nincs könnyű helyzetben, hogy az NB II.-ben nem szerepelhetnek légiósok, így a legutóbbi szezonban a csapatot erősítő külföldieknek távozniuk kellett. Persze a klubvezetés mindent megtett, hogy sikerüljön megerősítenie a keretet. Még egy vagy két igazolást tervez a klub.

Fotó: gyirmotfc.hu

„Voltak változások, ugyanakkor a magyar játékosok által alkotott mag megmaradt. Tudtunk igazolni is, emellett a szabályok értelmében a fiatal játékosoknak is komolyabb szerepet szánunk” – magyarázta Csertői Aurél.

A tréner hozzátette, szerencsére a felkészülést eddig zavartalan körülmények között végezhették.

Nincs sérültünk, és az ütemtervnek megfelelően haladunk, az edzőmérkőzések is rendkívül hasznosnak bizonyultak. Bízunk a sikeres szezonkezdésben” – fogalmazott a gyirmótiak mestere.

Kapcsolódó témák: #Gyirmót FC | #labdarúgás |