A DAC-tól igazolt csatárt az ETO FC

Győr+ eto.hu
2023.01.19. 11:56

Szendrei Ákos személyében utánpótlás-válogatott támadóval erősödött meg az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapatának kerete.

A 19 éves csatár a szlovák élvonalbeli DAC-tól érkezik Győrbe. Legutóbb kölcsönben a MOL Fehérvár FC együttesében szerepelt, tavasszal pedig már az ETO-ban próbál minél több gólt szerezni.

Szendrei Pakson kezdett el futballozni, a tolnaiakkal az NB I-ben is bemutatkozott már. 2021-ben igazolt Dunaszerdahelyre, a DAC-ba, ám az előző szezont kölcsönben a MOL Fehérvár FC-nél töltötte. Az utánpótlás-válogatottakat megjárt játékos nagy reményekkel érkezik az ETO-hoz, és az első pillanattól kezdve erőssége akar lenni a csapatnak.

,,Véget ért a kölcsönjátékom Fehérváron, ami után a DAC visszahívott. Egyből jött a lehetőség Győrben, ahol a cél az lesz, hogy a lehető legtöbb mérkőzésen játsszak, amiken sok góllal tudom segíteni a csapatot a következő fél évben. Örülök neki, hogy csatlakozhatok az ETO-hoz, szeretem a várost, emellett a klub is komoly történelemmel rendelkezik, ami egyértelműen szimpatikus volt. Ismerem a társak nagy részét, így a beilleszkedéssel sem lehetnek problémák. Sokkal jobb eredményeket szeretnénk elérni a tavaszi szezonban, mint az első félévben, hiszen nem itt van a helyünk a tabellán, ahol jelenleg állunk – mondta Szendrei Ákos az eto.hu-nak.

Kapcsolódó témák: #ETO | #labdarúgás |