Mészáros Krisztofer Európa-bajnoki ezüstérmes tornász a Győri AC-tól a Budapesti Honvédhoz igazolt.
A fővárosi klub sajtóközleménye szerint a felek a 2028-as Los Angeles-i olimpiáig szóló együttműködést kötöttek. Közös céljuk az olimpiai kvalifikáció megszerzése, valamint a lehető legjobb eredmény elérése az ötkarikás játékokon.
Mészáros felkészítését továbbra is Szűcs Róbert irányítja, a bázisa pedig a győri Olimpiai Sport Park marad.
“Megtiszteltetés számomra, hogy a BHSE színeiben versenyezhetek. A Honvéd hagyományai, szakmai háttere és olimpiai szemlélete tökéletesen illeszkedik ahhoz az úthoz, amelyen haladni szeretnék” – mondta a sportoló.
Hangsúlyozta: köszönettel tartozik a Győri Atlétikai Clubnak, a következő években pedig a folyamatos fejlődés és az olimpiára való felkészülés lesz a legfontosabb célja.
Mészáros Krisztofer egyéni összetettben olimpiai kilencedik, világbajnoki nyolcadik, Európa-bajnoki harmadik helyezett, talajon Eb-ezüstérmes.
Gergely István ügyvezető elnök úgy fogalmazott: hatalmas öröm számukra, hogy a hagyományosan erős tornaszakosztályuk egy világklasszis sportolóval erősödik.
“A Budapesti Honvéd büszkén áll olyan sikeres és elhivatott versenyzők mögé, akik a kemény munkát, a versenysport iránti alázatot és a tudatos, hosszú távú építkezést képviselik” – szögezte le.
A klubvezető köszönetét fejezte ki a Győri AC-nak, “hogy egy ilyen kiváló sportolót és embert nevelt”, és külön köszönetet mondott az egyesület elnökének, Borkai Zsoltnak, aki korábban szintén Győrből igazolt a Honvédba, pályafutását ott emelte új szintre, és olimpiai bajnok lett.
“Bízunk benne, hogy Krisztofer is hasonló utat járhat be” – jegyezte meg.
Mihók Ádám, a BHSE tornaszakosztályának igazgató-helyettese úgy vélekedett, Mészáros érkezése szakmailag és emberileg is komoly értéket jelent a szakosztályuk számára.
“Olyan versenyzőről beszélünk, aki már bizonyított a legmagasabb nemzetközi szinten, ugyanakkor motivált a további fejlődésre. A Honvéd szakmai struktúrája és Krisztofer eddigi munkája jól illeszkedik egymáshoz, ezért bízunk benne, hogy ez az együttműködés mindkét fél számára új sikereket hoz a következő olimpiai ciklusban” – magyarázta.