Női kosárlabda Euroliga

A Bourges ellen kezd a Sopron decemberben

Fotó: Sopron Basket Facebook
MTI
2020.09.22. 15:30

A francia Bourges ellen kezdi meg a női kosárlabda Euroliga átszervezett idényét a Sopron Basket.

A nemzetközi szövetség (FIBA) a koronavírus-járvány miatt a tervezettnél később és új csoportbeosztással indítja el a 2020/21-es idényt. Eszerint a 16 csapatos főtáblán november 29. és december 5. között kerül sor az első körre egy helyszínen, “buborékos” formában, négycsapatos csoportokkal, három-három mérkőzéssel. A magyar bajnok a D csoportba kapott besorolást a török Galatasaray, a Bourges és a szintén francia Basket Landes társaságában.

Gáspár Dávid együttese december 1-jén a háromszoros Euroliga-győztes Bourges-zsal kezd, két nappal később a Galatasaray, majd december 4-én a Basket Landes következik az első “buborékban”. Ezt január 17. és 23. között követi egy újabb kör, a csoportokból az első kettő jut majd tovább a rájátszásba.    

Török Zoltán, a soproniak ügyvezetője a közmédiának pénteken elmondta, hogy a magyar bajnok várhatóan pályázik az egyik csoporttorna lebonyolítására.

Az Euroliga selejtezőjében az Aluinvent-DVTK Miskolc a török Izmit Belediyesporral csap össze október 28-án, a főtáblára jutás egy meccsen, semleges helyszínen dől el.

Kapcsolódó témák: #kosárlabda |