Segítségnyújtás

Véradás lesz a révfalui plébánián

Fotó: Nagy István
J. Kovács Andrea
2021.10.15. 12:13

Véradásra hív a révfalui katolikus egyházközség október 22-én, pénteken 14 és 18 óra között. Várnak minden jó szándékú embert a Damjanich utca 58. sz. alatti épületben (volt Szent László Katolikus Szakkollégium), ahol jelenleg a plébánia működik.

Miért tartják fontosnak, hogy véradást szervezzenek? – kérdeztük Kaposi Gábor plébánost.

“A harmadik covid hullám idején, márciusban volt először ilyen akciónk. Ferenc pápa arra kérte az egyházat, hogy lépjen egy kicsit ki önmagából, mutassa meg, hogy nem önszórakoztató, hanem másokért, a világért élő egyház.” -mondta a plébános.

Vérre mindig nagy szükség van és mi is tudunk megszólítani embereket. Az első olyannyira jól sikerült a vérellátó állomáson, hogy a létszám alapján most már a szolgálat jön ki hozzánk a plébániára. Most is nagy az érdeklődés és természetesen minden segíteni vágyó felnőttet szeretettel várunk, akkor is, ha nem tartozik egyházközségünkhöz.” – tette hozzá Kaposi Gábor.

“Mivel én vagyok az egyetemi lelkész, ezért igyekeztem megszólítani a hallgatókat is. Ők is készülnek, bár többen első véradóként kicsit még félnek. Ugyanakkor örömmel tapasztalom, hogy a jó ügy mellé szívesen odaállnak a fiatalok is.” – zárta szavait a plébános.

Kapcsolódó témák: #egyház | #révfalu | #segítség | #véradás |