Szarvashiba: lopott agancsokkal bukott le egy kapuvári férfi

Győr+ Fotó: police.hu
2024.03.02. 15:07

A rendőrségre érkezett bejelentés arról, hogy az idei év első két hónapjában több kilogramm szarvasagancsot tulajdonított el valaki a Himod és Hövej környéki erdőből.

A Kapuvári Rendőrkapitányság az ügyben lopás vétség miatt eljárást indított, kollégáink rövid időn belül azonosították a feltételezett agancstolvajt. A nyomozók február 29-én délelőtt, az otthonában fogták el a 36 éves férfit, majd a kutatás során megtalálták az erdőből származó 6 darab agancsot.

A fiatalembert munkatársaink a Kapuvári Rendőrkapitányságra állították elő, ahol lopás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Elismerte a cselekmény elkövetését, továbbá elmondta, nem volt tisztában azzal, hogy az agancsokat tilos az erdőből elvinni.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri a természet kedvelőit, az erdőt- és mezőt látogatókat, fogadják meg az alábbi tanácsokat:

  • Agancsot találni izgalmas dolog, azonban azt – speciális engedély hiányában – soha nem vihetik magunkkal. Minden évben előfordul, hogy talált agancsot visznek haza erdőjárók, ami viszont lopásnak minősül.
  • Az agancs értékétől függ, hogy tulajdon elleni szabálysértést vagy bűncselekményt követ el az, aki magához veszi és elviszi.
  • Az elhullajtott agancsok gyűjtését kizárólag az erdészetek szakemberei, vadászok, vagy az erdőgazdaságok írásos engedélyével rendelkező személyek végezhetik.
  • A törvény nagyon szigorú, és az illegális agancsgyűjtést lopásnak, a szarvasok hajszolását és ezzel akár kínok közötti elpusztítását pedig állatkínzásnak minősíti.
  • Amennyiben kirándulás során feltehetően jogosulatlanul agancsot gyűjtő embert, embereket látnak, kérjük, hogy értesítsék az illetékes erdészeti hatóságot, vagy tegyenek bejelentést a 112-es segélyhívó számon.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó témák: #Győr-Moson-Sopron | #lopás | #szarvas |