Két ember meghalt, miután kigyulladt péntek hajnalban egy családi ház Balatonfüreden.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a balatonfüredi Régitemető utcában lévő, száz négyzetméteres épület előszobája, a tető egy része, illetve a ház előtti füves terület, valamint egy fa lángolt. A házban két gázpalack felrobbant, egy harmadikat pedig a tűzoltók vittek ki, az épület tetejének egy része beomlott.
A tűzoltók munkáját nehezítette, hogy az épületben és annak környezetében lomok voltak felhalmozva, és a házat sűrű növényzet vette körül – írták, hozzátéve, hogy az egységek több mint egy órán át dolgoztak a lángok megfékezésén.
A tűzoltók egy hatvanas éveiben járó férfit és egy nőt találtak a törmelékek alatt, miközben oltották a tüzet.
A tűz pontos keletkezési helyét, idejét és okát tűzvizsgálati eljárás tárja majd fel.
Forrás: index.hu