Környezet

Nyúlon (is) fásították az országot

Fotó: Zombai-Kovács Ákos
Zombai-Kovács Ákos
2022.03.07. 12:18

Nyúl is sikerrel pályázott tavaly nyáron az Országfásítás elnevezésű pályázaton. A település a 2022-es tavaszi időszakot választotta az ültetés időpontjának, ennek jegyében hétfőn el is ültették a pályázat keretében elnyert 20 darab nagylevelű hársat és a 10 darab keskenylevelű kőrist. A facsemeték a nyúli köztemető melletti önkormányzati területen, az úgynevezett kegyeleti sávban kerültek a földbe. A faültetésen a polgármester mellett ott volt a térség országgyűlési képviselője is.

„Sikeresen pályáztunk a pályázaton, ennek keretében összesen 30 darab facsemetét kaptunk, amit hétfőn szakszerűen el is ültettünk” – mondta a Győr+-nak Nyúl polgármestere. „A településre amúgy is jellemző a zöld gondolkodás, tavaly több mint 150 fát ültettünk, a lakosság segítségével és rendbe tettük Közép-Európa legnagyobb egybefüggő vízmosását is, amit folyamatosan rendben is tartunk” – tette hozzá Schmiedt Henrik.

„A mostani faültetés különlegessége, hogy ez, a temető melletti terület hosszú évekig szemétlerakó volt, majd a sírkertből kidobott dolgok gyűltek itt, ezt azonban most egyszer és mindenkorra megszüntettük, a területen pedig fákat ültettünk” – fogalmazott polgármester.

„Nagyon jó kezdeményezésnek tartom az Országfásítást, az elmúlt időszakban a térség több településén is részt vehettem hasonló faültetéseken” – emelte ki Kara Ákos. „Örömmel látom és tapasztalom, hogy egyre több civil és magánember is bekapcsolódik ezekbe a faültetésekbe, sokan felfogták, hogy a frissen ültetett fák elsősorban a jövőnek, de a jelennek is szólnak” – hangsúlyozta az országgyűlési képviselő. „Azt tapasztalom, hogy a kormányzat zöld területek fejlesztését célzó programjai nagyon sikeresek, népszerűek és sok ember által támogathatóak” – mondta Kara Ákos.

TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #faültetés | #környezetvédelem | #nyúl |