Egy elosztószekrénynek hajtott neki, azt megrongálva egy ismeretlen autós Mosonszentmiklóson július 17-én. A rendőrség tanúk jelentkezését várja.
2025. július 17-én ismeretlen időben Mosonszentmiklós, Rizling utcában, a Csepete út kereszteződésél vélhetően közlekedési baleset következtében megrongálódott a K5-ös áramelosztó szekrény. Az ismeretlen sofőr autózás közben – ismeretlen körülmények között- járművével nekiütközött az elosztószekrénynek, majd a balesetet követően adatai hátrahagyása és bejelentés nélkül a helyszínt elhagyta. Személyi sérülés nem történt, azonban anyagi kár keletkezett.
A baleset körülményeinek tisztázása érdekében a tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, Győr Szövetség utca 17. szám alatt vagy az 96/520-092 illetve a 96/520-094-es telefonszám valamelyikén. Továbbá bejelentés tehető névtelenség megőrzésével a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjának a 06-96-417-329-es hívószámán, illetve az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámon, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.