
Egy héten belül három kisebb földrengés rázta meg Győr környékét, szakértőt kérdeztünk az okokról, és a lehetséges forgatókönyvekről.
„Éjjel egy órakor nagy dübörgés, olyan volt, mintha kirántották volna alólam az ágyat. Nagyon ijesztő volt” – írta egy hozzászóló a Győr+ Média közösségi oldalán, mire egy másik olvasó azt válaszolta, most már érti, miért „kuckózott” át mellé a kutyája azon az éjszakán.
Sorrendben először február 13-án, majd öt napra rá, 18-án, legutóbb pedig február 19-én pattant ki érezhető földrengés Győr közelében, Pér térségében. Bár mindhárom földmozgás kisebb erejű volt (2,4 illetve 1,3 közötti magnitúdójú a Richter-skálán), múlt héten ideiglenes mérőállomást helyeztek ki Pérre, amely az első 24 órában legalább további 36 kisebb rengést rögzített.

„Az ilyen eseményeket földrengésrajnak hívjuk, amire az elmúlt években több helyen is volt példa Magyarországon. A Győr környéki rengéseket két kőzetblokk elmozdulása okozza. Bár az eddigi rengések többsége olyan kicsi volt, hogy a lakosság nem is érzékelhette, az ideiglenes mérőállomás segít abban, hogy folyamatosan megfigyeljük, regisztráljuk a legkisebb aktivitásokat is. A rengések többsége 1 magnitúdó alatti, így veszélyt nem jelentenek a lakosságra” – mondta el kérdésünkre Pásztor Marcell, a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium tudományos segédmunkatársa.
A szakember hozzátette: nem lehet kizárni – akár a mostani eseményektől függetlenül is –, hogy Győrben is legyen egy kisebb földrengés, megjegyezte ugyanakkor, hogy az eddigi rengések Győr melletti helyszínekre koncentrálódtak, és hasonló földrengésrajok esetében nem ritka, hogy amilyen hirtelenséggel elkezdődtek, úgy meg is szűnnek.
Az elmúlt években egyébként Beled, Kisbér és Kerékteleki közelében történtek a Rába-vonal környezetéhez kapcsolódó, a 3-as erősséget meghaladó földrengések.
Kapcsolódó cikkünk:
Illusztráció: depositphotos.com