Első legyen a segítségnyújtás!

Megáll az ész: elhajtott a sofőr a felborult autó mellett! – VIDEÓ!

Győr+
2024.03.20. 10:26

Az M85-ösön történt az a baleset, melyben egy autós sajnálatos módon nem követte le az út ívét, letért arról majd felborult. Az arra közlekedő első gépjármű sofőrje azonban nem állt meg, ez pedig a segítségnyújtás elmulasztását jelenti.

Az MKIF Zrt. közösségi oldalán osztotta meg azt a videót, mely bemutatja a sajnálatos balesetet.

A társaság bejegyzésében rámutat arra, hogy a törvény szerint, aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétség miatt akár 2 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

“Mindig győződjünk meg róla, szükség van-e segítségre, ajánljuk is fel azt, illetve értesítsük a mentőket, a rendőrséget. De mindezt úgy, hogy ne okozzunk újabb veszélyes helyzetet” – írják a posztban. Majd így folytatják: A saját testi épségünket vagy életünket ne kockáztassuk, mert sokszor nagyobb baj lehet belőle, mint a már megtörtént eset! A társaság azt tanácsolja: ha megállunk segíteni, akkor amennyire lehet húzódjunk le, az autóból láthatósági mellényben szálljunk ki és a lehető legbiztonságosabb úton, módon (a korláton kívül) közelítsük meg a segítségre szorulókat!

Kapcsolódó témák: #baleset | #közlekedés | #segítségnyújtás |