Ügyészség

Ráugrott, úgy karmolta a nő a taxist

Győr+
2021.01.26. 10:18

A Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség a három napja Mosonmagyaróváron megvalósított taxis rablás elkövetőinek letartóztatását indítványozta.

A megalapozott gyanú szerint aznap késő este a testvérpár taxit kért a tartózkodási helyükre, amivel céltalanul utazgattak a városban. Az ezt megelégelő taxist ezt követően kirabolták úgy, hogy a férfi kiszállt az autóból, feltépte az autó bal első ajtaját, majd onnan kivette a taxisofőr pénztárcáját és telefonját. Mikor a férfi és a sértett között emiatt dulakodás alakult ki, kiszállt a taxiból a férfi testvére is, egy nő, aki a sértettre ugrott, őt több helyen megkarmolta, amitől a sértett a földre esett.

A rablásnak akkor lett vége, mikor a sértett közölte, hogy rendőrt hív.

Az elkövetők 45.000 forinttal távoztak a helyszínről.

A többszörös és különös visszaesőnek minősülő férfival és a szintén büntetett előéletű nővel szemben a jelenlétük biztosítása érdekében, az eljárás megnehezítésének elkerülése céljából, a bűnismétlés megakadályozása végett indítványozta az ügyészség a letartóztatás elrendelését.

A letartóztatásról a Mosonmagyaróvári Járásbíróság kedden a 10.30-as ülésen hoz döntést. – olvasható az ügyészség közleményében.

Kapcsolódó témák: #ügyészség |