Két évig élt együtt a halott apjával, a nyugdíját is felvette

Győr+ Győr+ Archív
2022.10.25. 11:15

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 53 éves mosonmagyaróvári férfi ellen, aki több mint két évig élt együtt elhunyt édesapja holttestével és vette fel az elhunyt nyugdíját.

A vádirati tényállás szerint az 53 éves vádlott Mosonmagyaróváron, egy családi házban élt együtt beteg édesapjával. A vádlott édesanyja és testvére már korábban elhunyt, így a házban ketten laktak. A vádlott munkanélküli volt, jövedelemmel nem rendelkezett, egyetlen bevételük az idős édesapa nyugdíja volt.

Az apa 83 éves korában, feltehetően 2019 decemberében elhunyt. Mikor a vádlott ezt észlelte, az elhunytat levetkőztette, ágyba fektette, majd betakarta, ezt követően azonban a hatóságokat nem értesítette a halálesetről. Ezután a férfi 2020 januárja és 2022 februárja között minden hónapban jogosulatlanul felvette édesapja nyugdíját, a két év alatt közel 5 millió forintot.

A férfit – más ügy miatt – 2022 februárjában keresték fel a rendőrök, ekkor egyből jelezte, hogy az édesapja meghalt. Az eljárás során a felvett nyugdíjból a nyomozók 1,7 millió forintot megtaláltak és lefoglaltak a vádlottól.

A terhelt ellen minősített költségvetési csalás miatt emelt vádat az ügyészség, és próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, valamint indítványozta, hogy a lefoglalt 1,7 millió forintot a Magyar Államkincstárnak adja ki, és ezen túlmenően a fennmaradó több mint 3,2 millió forint erejéig rendeljen el vagyonelkobzást a bíróság.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó témák: #haláleset | #Mosonmagyaróvár | #nyugdíj |