Ismét megrendezik a nemzetközi Mosonshow nevű makettkiállítás és versenyt

Fotó: mosonshow.hu
MTI
2022.04.17. 15:29

Két év kihagyás után idén ismét megrendezi a Mosonmagyaróvári Makettező Klub a Mosonshow nevű nemzetközi makettkiállítást és versenyt április 23-án és 24-én - tájékoztatta a klub elnöke az MTI-t.

Egresi András emlékeztetett, hogy az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatti korlátozások nem tették lehetővé az esemény megrendezését.   

A 24. alkalommal éltre hívott kiállításnak és versenynek ezúttal is az UFM Aréna ad otthont.
Eddig mintegy négyszáz nevezés érkezett, de a szervezők április 19-ig még várják a jelentkezőket.    

Egresi András elmondta, hogy a háború miatt Oroszországból és Ukrajnából ezúttal nem érkeznek kiállítók, ugyanakkor Brazíliából, Thajföldről és Európa valamennyi országából jelentkeztek kiállítók a megmérettetésre.    

A versenyen hetven kategóriákban indulhatnak a nevezők, egyebek mellett harcjárművekkel, repülőkkel, figurákkal, polgári járművekkel vagy hajók lekicsinyített másaival.    

A versenyen a kategóriák zsűrijei azt figyelik, hogy a makettek élethűek legyenek, akár a jellemző kopásokkal, sérülésekkel együtt.    

Egresi András elmondta azt is, hogy az esemény egyik látványos és különleges eleme lesz a mintegy két méter széles, gyufaszálakból megépített Boeing típusú repülőgép.

Kapcsolódó témák: #kiállítás | #makett | #verseny |