A történelemnek és a kortárs művészetnek létezik egy rendkívül érdekes metszéspontja. A monostor ugyanis nem csak a "múlt őrzője", a művészet, a kulturális tevékenység ebben a térben találkozási forma a jelennel. A Pannonhalmi Főapátság Főmonostori kiállítóterében "Iskola a láthatáron" címmel nyílt időszaki kiállítás pénteken délután, ahol megnyitó beszédében Rubovszky Rita a közbeszéd célt tévesztettségére is kitért.

“Barátsággal köszöntöm Önöket a Pannonhalmi Főapátság „Iskola a láthatáron” című időszaki kiállításának megnyitásán itt a főmonostori kiállítótérben. Kiemelt tisztelettel köszöntöm a kiállítás kurátorát, K. Horváth Zsoltot, valamint az alkotókat, Fátyol Violát, Forgács Pétert, Lődi Virágot, a KIS VARSÓ művészpárost, Gálik Andrást és Havas Bálintot, valamint Szabó Nórát” – szólt az érdeklődők sokaságához Hortobágyi T. Cirill főapát, egyúttal bemutatva azokat a tehetséges és különleges látásmóddal rendelkező művészeket, akik a történelmi távlat és a kortárs “jelen lét” különös elegyét teremtették meg az apátság falai között.

“Nem az én feladatom a nyitó előadás megtartása, valóban, nem is szeretném Rita kenyerét elvenni…” – tette hozzá mosolyogva a főapát, ugyanis a kiállítás hivatalos megnyitására Rubovszky Ritát kérték fel. A Ciszterci Iskolai Főhatóság főigazgatója az utóbbi napokban fontos, és sokszor méltatlan módon támadott szereplője volt a közbeszédnek, felmerült ugyanis a neve, mint lehetséges oktatási miniszteré. Természetesen ezt a témát sem kerülte meg köszöntő beszédében.

Ám előtte még a főapát röviden két olyan gondolatot fogalmazott meg, amely – mint mondta – a kiállítás hátterében húzódik, és amely talán segít abban, hogy mindaz, ami majd a művekben látható, tágabb összefüggésbe kerüljön: “az első: mit jelent a bencés iskola ma, és miért tartjuk fontosnak, hogy szerzetesközösségként iskolát működtessünk, fiatalokkal foglalkozzunk. A második: miért tekintjük a kortárs művészettel való foglalkozást küldetésünk részének.”

A bencés iskola lényege – emberformálás a figyelem és a közösség útján

“A bencés hagyományban az iskola nem pusztán tudásátadás miatt jött létre. Az iskola sokkal inkább életforma, amelyben az ember egészének formálásán dolgozunk: formálódik teste-lelke, értelme-szíve, személyisége és lelki érzékenysége. Szent Benedek Regulájának egyik legfontosabb alapelve az egyensúlyra törekvés: ima és munka, csend és szó, egyedüllét és közösség, tanulás és szolgálat harmóniája” – osztotta meg gondolatait a péntek délutáni kiállításmegnyitón megjelentekkel Hortobágyi T. Cirill.

Majd folytatta: “a bencés iskola ezért nem egyszerűen intézmény, hanem nevelő közeg, amelyben a fiatal megtanul figyelni. Figyelni önmagára, a másik emberre, a világra – és végső soron arra a kérdésre, amely minden tudás mögött ott rejlik: mi az ember életének értelme, milyen a jó élet, mi az igazság?”

“Ma, Magyarországon és Európában is, a fiatalok különösen erős kihívások között élnek. Információk túláradása, identitáskeresés, gyorsan változó elvárások jellemzik világukat. Ebben a közegben a bencés iskola feladata nem lehet kevesebb, mint belső iránytűt felkínálni. Az úton maradás lendületét erősíteni és nem a beérkezettség passzivitását legalizálni” – fogalmazott a főapát.

Miért kell tehát ma bencés szerzeteseknek iskolát fenntartaniuk?

“Mert hisszük, hogy az oktatás nem csupán a munkaerőpiacra való felkészítés. Az iskola nem csak felkészít, hanem az emberré formálás szent művészetében is szót kap. A bencés iskola legmélyebb üzenete talán így foglalható össze: az ember több, mint amit produkál. Több, mint amit elér. Az ember közösség, az ember kapcsolat, és ez a kapcsolat végső soron Isten felé is nyitott” – hangzott el.

Kortárs művészet a Főapátságban – korunk befogadása

A második gondolatkör ehhez szorosan kapcsolódik – folytatta a főapát. “Olykor felteszik a kérdést: mit keres szerzetesi közegben a kortárs művészet? A válasz véleményem szerint mélyebb, mint az, hogy szerzetesközösségünkben jelen van valamiféle kulturális nyitottság. A kortárs művészet számunkra nem a kulturális tevékenység egy sajátos hajtása, hanem egy találkozási forma a jelennel. A monostor ugyanis nem „a múlt őrzője”, mert ha csak őriznénk, bezárulnánk.”

“A bencés hagyomány azonban mindig is élő hagyomány volt: nem múzeum, hanem párbeszédet folytató hely. A kortárs művészet ennek a párbeszédnek különösen érzékeny formája, mert nem okvetlenül ad kész válaszokat, hanem inkább kérdez.”

És éppen ez a kérdezés áll közel a szerzetesi létmódhoz a főapát szerint A monasztikus élet egyik alapja a keresés: „quaerere Deum” – keresni Istent. A kortárs művészet sokszor ugyanígy válaszokat keres: formákon, anyagokon, hatásokon keresztül.

Hortobágyi T. Cirill jelezte: a kiállítás és kortárs művész barátaik jelenléte így kapcsolódik az „iskola évéhez” is. Mert az iskola sem csupán tanterem. Az iskola az a tér, ahol az ember megtanulhat látni. “És a kortárs művészet pontosan ezt jelenti számomra: látásra tanít.”

Ahol az idő nem múlik, hanem rétegződik

“Különös helyzetben állok most önök előtt, egy olyan térben, , mint a Pannonhalmi Főapátság, ahol az idő nem múlik, hanem rétegződik. Ahol a közelgő jubileum, a bencés rend ezerötszáz éves fennállása, nemcsak ünnep, hanem tükör is” – emelte ki megnyitó beszédében Rubovszky Rita.

“A kiállítás címe Iskola a láthatáron – számomra ez az elmozdulás a határtól láthatárig nem irodalmi játék, hanem nagyon is személyes és nagyon is aktuális kérdés. Ma az iskola, és amit az iskola jelent, mintha kikerült volna a látómezőnkből. Nem beszélhetek úgy most, hogy ne reflektáljak kicsit arra a polémiára, ami a személyem körül kialakult az elmúlt héten. Ami nem rólam, hanem erről a hiányról szól. Hogy valójában az iskola kikerült a látómezőnkből. Ez a vita, a sajtóban és a közösségi média felületein zajló, olykor indulatos népgyűlés furcsa módon azt hagyta ki, amiről beszélni látszott. Az iskola nemhogy a látóhatáron nem volt, de még a határon sem. Nem az iskoláról, az iskola mindennapjairól, valóságáról vitatkoztunk. Hanem képekről, elképzelésekről, vágyakról és félelmekről. Szülők, diákok és nagyszülők nem arról beszéltek, ami van, hanem arról a képről, amit az iskoláról, vagy éppen a katolikus iskoláról gondolnak. Ez fájdalmas tapasztalat volt. Egy olyan országban különösen, amely sokszor hordozza magában a feldogozatlan múlt reflexeit. Egyfajta közös, poszttraumás érzékenységet. Minden fájdalma ellenére a reakció azonban mégis beszédes volt, mert kirajzolt három olyan fókuszt, amely köré a gondolatok rendeződtek. A reményt, a sebezhetőséget és a perifériát” – összegzett az elmúlt hét eseményeivel kapcsolatban Rubovszky Rita.

Majd a Ciszterci Iskolai Főhatóság főigazgatója elmondta: számára a Pannonhalmi Főapátságban most megnyíló kiállítás azért fontos, mert ezeket a fókuszokat áthelyezi a művészet terébe. Oda, ahol nem kell azonnal állást foglalni, ahol nem kell győzni. A remény nem naivitás, hanem kitartás. Az iskoláról sok történet jut eszünkbe, jó és rossz élmények, egymást kiegészítve – fogalmazott, hozzátéve: ezt a kettősséget Ottlik Géza a sár és hó képében ragadta meg. Rubovszky úgy látja, a kiállítótérben különös súlya van Szent Benedek örökségének, Regulája nem tökéletes embereknek íródott, hanem esendő közösségeknek. A remény itt a mindennapi újrakezdés lehetősége. A kiállítás egyik legerősebb tengelye a sebezhetőség tapasztalata a főigazgató meglátása szerint. Megemlítette a KIS VARSÓ alkotóinak Tulajdonság című művét, amely tizenkét, tornaruhában álló fiú gipszszobrát állítja a néző elé. Ez egyszerre idézi a katonás rendet, fegyelmet, a reggeli futások kényszerét, amely Az iskola a határon című Ottlik Géza könyv lapjairól is ismerős lehet.

A nevelés személyes, intim megjelenítése

A főigazgató szólt Fátyol Viola kollázsairól, könyvobjektjeiről, amelyek a nevelés, gondoskodás kérdését személyes, intim síkon közelítik meg. Később a kiállításon jelenlévő alkotó, Fátyol Viola ezt az intimitást, a témához való személyes közelséget generációs, családi történetén keresztül világította meg. Megidézve édesanyja nevelésről vallott nézeteit, önmaga édesanyává válását, miközben kisfia – különös és humoros, mégis a helyzethez rendkívül illő miliőt teremtve – körülötte futkosott beszéde alatt, Viola ruháját igazgatta, játszott, önfeledten.

A megnyitón Dejcsics Konrád OSB bencés szerzetes, kulturális igazgató köszönetet mondott mindenkinek, aki részese volt a kiállítás létrehozásának, dolgozott annak létrejöttén. Mint mondta: “az iskola évében a főapátságban arra vállalkoztunk, hogy a bevonás és a felhatalmazás módszerével, együttműködésben, egymás megismerésére és az új információkra nyitottan együtt dolgozzunk. Jele és eszköze ez a megnyitó az együttműködésnek, aminek az iskolában ezt az esztendőt szenteljük.”

Iskola: eltűnőben lévő intézmény, vagy inkább újraértelmezhető ígéret?

A kiállítás megtekintésére mindenki szánjon időt, amikor ellátogat a főmonostori kiállítóterembe. Idő kell ugyanis megragadni – ahogyan el is hangzott – a reménynek, sebezhetőségnek, a perifériának a produktumokba zárt üzenetét. Ahogyan a kiállítással kapcsolatban meg is fogalmazzák: arra keresi a választ, hogy napjainkban az iskola egy épp eltűnőben lévő intézmény-e, vagy inkább egy újraértelmezhető ígéret. A tárlat művészeti és tudományos példákon keresztül mutatja meg, hogy az iskola amellett, hogy intézmény, egyszerre tapasztalat is: hordozza a közösséghez tartozás élményét és az egyéni fejlődés feszültségeit.

Ez a feszültség ott rezonál a kiállítótérben, az alkotásokban, és azokban a gondolatokban is, amelyek aztán a műveket szemlélőben születnek. Aki teheti, látogasson el a Pannonhalmi Főapátság most megnyílt kiállítására. Rendkívüli, szokatlan, inspiráló élmény egy ugyanennyire rendkívüli, talán szokatlannak is nevezhető, mégis inspiráló közegben.