Hirdetés
Meteorológia

Havazás: megyénkben is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben

Fotó: Marcali Gábor
Győr+
2021.12.09. 06:31

Az ország egyes részein a késő délelőtti órákig tartós ónos eső várható, de egyes területeken a havazás miatt adott ki elsőfokú figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök hajnali adatai szerint az ónos eső veszélye miatt több megyében vannak érvényben elsőfokú riasztások, később még Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna és Zala megyében adhatnak ki újabb riasztásokat. Azt írták: napközben az Alpokalján, Kisalföldön tovább folytatódik az éjszaka kezdődött havazás, míg a Dunántúl más részein kezdetben havas esőre, fagyott esőre, illetve ónos esőre egyaránt lehet számítani, majd dél felől egyre inkább eső lesz jellemző. Ónos eső főként a Dunántúl középső és keleti felén várható (döntően átmeneti jelleggel), de kiemelten Veszprém megyében akár 5 milliméternél is több eső hullhat a késő délelőtti órákig.

A nap folyamán északnyugat felől egyre nagyobb területen havazásba vált át a csapadék – ismertették, megjegyezve: “a halmazállapot váltás határa még meglehetősen bizonytalan. Az Északnyugat-Dunántúlon, illetve a Dunántúli-középhegység térségében 10 centiméter, az Alpokalján akár 20 centiméternél nagyobb hóréteg is kialakulhat. A Dunántúl északkeleti részén, a főváros térségében általában maximum 5 centiméternyi hómennyiség gyűlhet össze.

A havazás veszélye miatt Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. A meteorológiai szolgálat azt is megjegyezte, hogy napközben a megélénkülő északnyugati szél az Észak-Dunántúlon hordhatja a havat.

Forrás: OMSZ, MTI

Hirdetés
Kapcsolódó témák: #havazás | #időjárás | #meteorológia |
likeold
a fb oldalunkat