Gyászol Kunsziget: elhunyt a mindig segítőkész alpolgármester

P. Csapucha Adrienn | Illusztráció: Pixabay
2023.02.23. 18:36

Szomorú hír rázta meg a napokban Kunszigetet, 62 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Szalay Győző József. A 2014 óta a település alpolgármesterként is tevékenykedő szakember, 1995 óta volt a helyi termelőszövetkezet elnöke. A falubeliek tisztelték és szerették a határozott, ám mindig segítőkész vezetőt.

Szalay Győző 1985-ben Mosonmagyaróváron szerezte meg diplomáját állattenyésztő szakon. Tanulmányai befejezése után az Öttevényi Tsz-be került, 1988 januárjában azonban ajánlatot kapott a szomszédos településről, a kunszigeti „Zöldmező” Mgtsz-ből, hogy volna-e kedve a főállattenyésztői státusz ellátására. A szakember igent mondott, karrierjében a következő fordulatot az 1995-ös év jelentette, mikor a termelőszövetkezet elnökének jelöltette magát, hamarosan pedig meg is választották. A helyi termelőszövetkezetet, februárban bekövetkezett sajnálatos haláláig a legnagyobb szakmai elhivatottsággal vezette. Kollégái, alkalmazottai szerették és tisztelték, csakúgy, ahogy a falu apraja-nagyja is. Igazi lokálpatrióta volt, a kunszigetiek szerint még a köszönésben sem lehetett megelőzni, mindig mindenkihez volt egy kedves szava. Szerető férjként, kétgyermekes családapaként, és boldog nagypapaként is mindig a legjobbra törekedett.

A település polgármestere szeretettel gondol Szalay Győzőre, Lendvai Ivánné meghatottan beszélt képviselőtársáról. „Nehéz szólnom, bármit is mondanom! Nagyszerű embert veszítettünk el. Élete nagy részét a hivatásának szentelte, akár a termelőszövetkezet elnökeként, akár képviselőként vagy alpolgármesterként. Mindig a megoldásra törekedett, bárhol végigmegyünk Kunsziget utcáin, a közös döntéseink eredményeként láthatjuk a falu fejlődését. Élete, munkássága példaként szolgálhat mindenki előtt” – fogalmazott portálunknak a polgármester.

„1994 óta vagyunk mind a ketten képviselők, nagyon jó volt a munkakapcsolatunk, jól működtünk együtt. Részben a munkának is köszönhetjük, hogy az évek alatt jó barátokká váltunk. Sokrétű, határozott vezető volt, sok embernek adott munkát, alpolgármesterként a falu döntéseiben aktívan részt vett. Túlzás nélkül mondhatom, hogy elvesztése az egész falu lakosságát megrázta, hiszen szerették és tisztelték a kunszigetiek, nem véletlenül” – ezt pedig már Tóth Róbert, kunszigeti képviselő nyilatkozta a Győr+ Médiának.

Szalay Győző 62 éves korában, tragikus hirtelenséggel hunyt el, hatalmas űrt hagyva maga után. Az azonban biztos, hogy akik ismerték sosem feledik a mindig segítőkész, jószándékú, maximalista alpolgármestert.

Időközi választásra nem kerül sor a településen. A vonatkozó jogszabályok szerint a megüresedett mandátumot az a jelölt tölti be, aki a legtöbb olyan szavazatot szerezte az utolsó helyhatósági választáson, amely nem eredményezett mandátumot. Amennyiben erre nem kerül sor, akkor a mandátum a soron következő helyhatósági választásig betöltetlen marad.
Kapcsolódó témák: #gyász | #Kunsziget |