
Február 13-án 00:03 perckor 2,4 magnitúdójú földrengés volt Pannonhalma térségében. A rengést a lakosság is érezte, több bejelentés is érkezett a környékről.
A Kövesligethy Radó Obszervatórium közleménye szerint csütörtökön éjjel, 00:03 perckor 2,4 magnitúdójú földrengés keletkezett Magyarországon, Pannonhalma térségében, tizenhárom kilométeres mélységben.
“Éjjel egy órakor nagy dübörgés, olyan volt mintha kirántották volna alólam az ágyat. Nagyon ilyesztõ volt. Azonnal kiugrottam az ágyamból. Előtte mintha hintáztattak volna.” – írta egy hozzászóló a közösségi médiában.
A lakosság az epicentrum közelében érezhette a rengést, a szeizmológiai obszervatórium
több jelzést kapott Pérről, károkról azonban nem érkezett bejelentés – számolt be róla a Katasztrófavédelem.
Mi áll a pannonhalmi földrengés hátterében?
Az obszervatórium nem csupán a földrengés tényét közölte, de külön bejegyzésben is foglalkozik azzal, mi állhat a pannonhalmi-péri földrengés hátterében:
Mint írják, a mostani rengés az Észak-Kelet – Dél-Nyugat irányú Rába-vonal környezetében történt, amely az Észak-Nyugatra fekvő Ausztroalpi-egységet választja el a tőle Dél-Keletre elhelyezkedő Dunántúli-Középhegységi-egységtől.

Emlékeztetnek rá: a közelmúltban Magyarszecsőd, Beled és Rábapatona közelében történtek a Rába-vonal környezetéhez kapcsolódó, a 4-es magnitúdót meghaladó rengések. Sorrendben 2003-ban, 2004-ben, és 2011-ben.
A jellemzően kb. 10 km-es mélységben kipattanó rengések arra utalnak, hogy a Rába-vonal és környezete most is aktívan mozog az említett két tektonikai egység között. A Pannonhalma térségében, kb. 13 km mélységben kipattant földrengés legvalószínűbben a hazánk területén jelenleg is aktív balos oldalelmozdulásos szerkezeti zónához kapcsolódik.

A feszültség felhalmozódás hajtóereje ebben az esetben is az Adriai-kőzetlemez és a stabil Európai Platform között végbemenő közeledés. A mostani rengés a jelenlegi ismeretek alapján nem kapcsolódik sem a mostani horvát, sem a görög rengésekhez – írják a bejegyzésben.
Forrás: Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium