A hely, ahol az összefogásban rejlik az erő

Egymillió forintot gyűjtöttek az abdaiak Patriknak, és még nincs vége!

P. Csapucha Adrienn Fotó: O. Jakócs Péter
2023.03.15. 18:49

Hatodik alkalommal rendeztek jótékonysági bált Abdán az elmúlt hétvégén. Az esemény főszervezője Ráczné Balogh Noémi mindig is hitt az összefogás erejében, és az abdaiak ezúttal is bizonyítottak, hiszen egymillió forint gyűlt össze, melyből ezúttal is egy gyermek gyógyulását támogatják. A kezdeményezést a Győri Audi ETO KC csapata egy különleges felajánlással támogatta.

Állandó cselekvés hajtja Abda önkormányzati képviselőjét. Ráczné Balogh Noémi lelkesen tesz azért, hogy egy aktív, összetartó és egymásra támaszkodó közösség működjön a településen. Ezért minden évben több kulturális rendezvényt mentorál a lokálpatrióta, de számos jótékonysági esemény is a nevéhez fűződik. Évek óta hagyomány az is, hogy év elején egy jótékonysági bálra csábítja a község apraja-nagyját, hogy az így összegyűjtött adományokból egy rászoruló, vagy valamilyen sérültséggel élő fiatalt támogassanak.

Ráczné Balogh Noémi

„Hiszek az összefogás erejében! Az abdaiak fantasztikusak, egy-egy ilyen alkalom ugyanis szól a barátságokról, a közösség építéséről, de arról is, hogy segítsünk embertársainkon. Csodálatos érzés, hogy az idei jótékonysági bálunk is nagy sikernek örvendett, különleges volt a hangulat, az esten az Alakulat Rock Band is fellépett. De ami ennél is fontosabb, hogy több mint 650 ezer forint gyűlt össze csak a belépőkből és a tombolából, ehhez jöttek hozzá a település központjában található gyűjtőponton leadott adományok, így összesen egymillió forintot sikerült átadnunk a 13 éves Tóth Patriknak és családjának” – árulta el a Győr+ Médiának Noémi.

Patrik a banda próbáján

A képviselő elmondta, hogy a cél az volt, hogy a fiatal fiúnak egy hallókészüléket vásároljanak, ám az összegyűjtött adományoknak hála a Pető Intézet egyik konduktorának segítségével Patrik rehabilitációjához is hozzájárulhatnak.

A bálra egy különleges felajánlás is érkezett, mégpedig a Győri Audi ETO KC részéről, egy, a csapat tagjainak aláírásával díszített labdát nyújtott át Endrődi Péter az önkormányzati képviselőnek. „Mindig is fontos szerepet töltött be az együttes életében a társadalmi felelősségvállalás. Örömmel segítünk amikor és ahogy csak tudunk. Ha egy gyermekről van szó, különösen összeszorul az ember szíve, így nem volt kérdés, hogy a kezdeményezés mellé állunk – mondta portálunknak a Győri Audi ETO KC ügyvezetője.

A dedikált kézilabda

Ráczné Balogh Noémi meghatottan vette át a kézisek labdáját, és zárásként elárulta, hogy bizony tervekkel felvértezve vág neki a következő hónapoknak, hiszen egyik ötlet követi a másikat. Mint mondta, most Patrik családja vigyáz a labdára, melyre az érdeklődők a következő napokban licitálhatnak, az így befolyt összeget természetesen ugyanúgy a fiú gyógyulására fordítják.

A licit Facebookon zajlik, ide kattintva érhetjük el az eseményt.

A licitálásról a szervezők a Győr+ Rádióban is beszéltek:

Kapcsolódó témák: #abda | #adomány | #bál | #jótékonykodás |