
Az ügyészség vádat emelt egy 28 éves magyar és egy 40 éves szerb férfi ellen, akik együtt rabolták ki egyikük ismerősét.
A Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség vádiratának tényállása szerint a 40 éves szerb férfi tudta, hogy egy ismerőse 2023 decemberében nagyobb összegű készpénzt fog magnál tartani, és az útvonalat is ismerte ahol a sértett közlekedett.
A 40 éves vádlott rávette 28 éves magyar társát, szerezze meg a pénzt a sértettől, ezért 150,- eurót ígért neki. Ennek érdekében egy lécet adott neki fegyverként, és a sértett által használt útvonalhoz el is szállította a 28 éves terheltet.
A magyar elkövető ezután a sértettet követni kezdte, majd hátulról a nála lévő léccel fejbe ütötte, majd a földre kerülő sértettet újra megütötte. A vádlott a földön fekvő sértettől elvette a telefonját és útlevelét, majd elmenekült. A vádlott a sértett pénztárcáját nem találta meg, amelyben több százezer forint volt. Végül a helyszínt a vádlott a társa által vezetett járművel hagyta el.
Az ügyészség a terheltek ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat. Velük szemben 10 év szabadságvesztés is kiszabható.
Az ügyészség a vádiratban a bűncselekmények beismerése esetére – egyebek mellett – arra tett indítványt, hogy a bíróság a magyar férfit 6 év 6 hónap, a szerb férfit 5 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélje.
Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Mosonmagyaróvári Járásbíróság fogja meghozni.
Forrás: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség
Illusztráció: Depositphotos