Egy kis falu nagy álma: több mint 300 millió forintos fejlesztés Bakonygyiróton

Győr+
2025.05.08. 19:50

Korszerű, környezetbarát szennyvízhálózat kiépítése valósult meg az elmúlt időszakban Bakonygyiróton, ami a 160 fős település életében hatalmas előrelépést jelent. A korszerű fejlesztést csütörtökön adták át, az ünnepi eseményen a polgármester mellett dr. Nagy István, Kara Ákos és dr. Fekete Dávid méltatta a beruházást, annak jelentőségét, de szó esett a jövőt érintő lehetőségekről is.

Mint az az eseményen kiderült, a beruházás 2023 decemberében, még az előző polgármester, Léhner Dezső idején indult, a település akkori vezetője sokat tett a fejlesztés sikeréért. Erről is beszélt az októberben hivatalba lépő Göstl Éva, aki köszöntötte a megjelenteket. A polgármester visszaemlékezett arra, hogy számos nehézség övezte a projektet, de közös összefogással egy kis falu, nagy álma valósulhatott meg.

Göstl Éva

„A projekt összértéke közel 360 millió forint, a pályázaton elnyert támogatás több mint 308 millió forint volt, valamint az Energiaügyi Minisztérium további 15 millió forintos támogatást nyújtott. A község lakói ingatlanonként 300 ezer forint hozzájárulást fizettek be. A próbaüzem 2024 szeptemberében indulhatott el, a mért értékek a kezdetektől jók voltak. Korszerű, környezetbarát szennyvízhálózattal gazdagodtunk, így biztonságosabb és élhetőbb lett a település” – hangsúlyozta Göstl Éva.

Kara Ákos

A településen 99 ház szennyvíz bekötése valósult meg és további két ingatlannál egyedi rendszert építettek ki. Kara Ákos országgyűlési képviselő, a kerületéhez tartozó összes településhez hasonlóan, Bakonygyirót sorsát is mindig szívén viselte. Köszöntőjében úgy fogalmazott, örülne ha a jövőben a szomszédos Románd esetében is megvalósulhatna ez a fejlesztés.

dr. Fekete Dávid

„Az elmúlt időszakban, azt gondolom, hogy több jó példáját is látjuk annak, és mi is régóta hangsúlyozzuk azt, hogy Győr és vonzáskörzete akkor tud sikeres lenni, hogyha a város, és a környezetében lévő települések közös projekteket hajtanak végre, közösen dolgoznak a különböző területeken, együtt fejlesztik a turizmust, a kultúrát, és adott esetben, ahogy ma is ezt láthattuk, a víziközmű rendszert is” – ezt már dr. Fekete Dávid mondta a rendezvényen. A vármegye 2-es számú választókerületének elnöke a Magyar Falu Program fontosságát is hangsúlyozta beszédében.

Magyarország kormányának az volt a célkitűzése ezzel a programmal, hogy a kistelepülések számára is tudja azt biztosítani, hogy az alapszolgáltatások tekintetében ne legyen különbség a városi és a vidéki életmód között. Ez a program számos komoly fejlesztést hozott térségünkben és ezáltal valóban vonzóbbá tette ezeket a településeket is” – tette hozzá dr. Fekete Dávid.

Természetesen az ünnepélyes projektátadón a jövőt érintő elképzeléseket is vázolták a politikusok. „Ameddig nemzeti kormány lesz, addig a nagy tervek a legkisebb faluban is meg tudnak valósulni. Nem véletlen, hogy a stratégia tervben a közös agrárpolitika új fejezetében is rendelkezésre áll több mint 10 milliárd forint forrás. Azért, hogy ilyen hasonló, helyi szennyvízkezelési megoldások és eljárások meg tudjanak valósulni. Mintegy 300 millió forintos kerettel pályázhatnak egyedileg. Bíztatok mindenkit arra, hogy éljen ezzel a lehetőséggel, valósítsuk meg mindenkinek a nagy tervét” – emelte ki végül dr. Nagy István agrárminiszter.

dr. Nagy István

Az átadó ünnepélyes zárásaként Horváth István kanonok megáldotta a beruházást.