Erről a hírről dr. Fekete Dávid, Győr és térsége élhetőségéért és fejlesztéséért felelős miniszteri biztos számolt be, aki hivatalos közösségi oldalán írta: „Kormányzati támogatással, a Magyar Falu Program segítségével bővül Écsen az óvoda.”
Közzétett videójában bővebben is beszél a települést érintő hírről, ahol egy olyan területet mutatott, ahol jelenleg még autók parkolnak, ám hamarosan gyerekzsivaj lesz majd hallható: az écsi óvoda hatodik csoportja épül majd meg itt, a Magyar Kormány támogatásával.
„A Magyar Falu Programban 50 millió forintot nyert az önkormányzat arra, hogy egy újabb csoportszobát építsen meg” – mutatott a videóban az érintett területre dr. Fekete Dávid, majd azzal folytatta, hogy erre miért is van szüksége a településnek:
„Nagyban nő az écsiek létszáma, és nagyon örömteli, hogy sok fiatal család költözik ide a településre, és sok kisgyermek születik. Úgyhogy büszke vagyok rá, és nagyon örülök annak, hogy ezt a fejlesztést is beindítjuk. Valamikor tavasszal elindul az óvoda bővítése, és ha minden jól megy, akkor a jövő év januárjától már a kisgyermekek a hatodik csoportot is benépesítik” – zárta dr. Fekete Dávid.