Fejlődő falvak

Bölcsődét avattak Kunszigeten

Fotó: Facebook/Németh Zoltán
Győr+
2021.07.12. 11:20

Közel öt éve már tervben volt, a közelmúltban el is készült, s felavatták a Tündérkert Bölcsődét Kunszigeten.

Lendvai Ivánné, Kunsziget polgármestere arra emlékeztetett, hogy közel öt éve kezdődött a pályázati anyagok összeállítása. A nagy álom 2019-ben vált valóra papíron. A támogatás költsége 256 millió forint volt, ám hamar kiderült, hogy hiányok várhatók, amit összefogással, adakozásokkal orvosolni tudtak. Sokan hozzájárultak, hogy az intézmény elkészülhessen.

Dr. Nagy István agrárminiszter, térségi országgyűlési képviselője az intézmény avatásával kapcsolatban olyan gondolatokat fogalmazott meg, mint az a gazdasági növekedés, mely előirányozta a bölcsőde megépülésének feltételeit. Emlékeztetett: az építkezés során voltak reménytelen és sok gonddal teli pillanatok, melyek kétségessé tették az építkezés folytatását, de Lendvai Ivánné polgármester addig küzdött, míg ezek az akadályok mind elhárultak.”

Fotó: Facebook/Németh Zoltán

A kormány célja, hogy a pályázati forrásokkal, a hazai és az európai uniós támogatásokkal olyan életminőséget teremtsünk a magyar falvakban, községekben, amelyek felveszik a versenyt Nyugat-Európa vidéki tájainak életszínvonalával. Ennek egyik alapfeltétele, hogy egymásra épülő fejlesztésekkel, beruházásokkal megóvjuk a munkahelyeket és folyamatosan újakat teremtsünk. A 28 kisgyermek számára napközbeni elhelyezést, otthonos légkört biztosító, új, korszerű, jól felszerelt épület a szülőket és a Győri járás többi bölcsődéjét egyaránt tehermentesíti”- fűzte hozzá a miniszter.

Fotó: Facebook/Németh Zoltán

Németh Zoltán a megyei önkormányzat nevében úgy fogalmazott, büszke arra, hogy ismét egy olyan épületet adhat át, mely hozzájárul Magyarország gazdaság politikai, családpolitikai és társadalompolitikai célkitűzéseihez.

„A kormány családpolitikája lehetővé teszi azt, hogy a különböző támogatási rendszereknek köszönhetően a születési rátában eljutottunk az 1,6 köré. Mindez azt mutatja, hogy a kormányzati politika eredményes, ha pedig ennyivel több gyermek születik, akkor az ellátásukhoz szükséges intézményekre is szükség van. Minden egyes bölcsődei férőhellyel a magyar gazdaságot segítik. Ezek a fejlesztések olyan befektetések, amelyek folyamatosan hozzák az eredményeket, csökkentik a munkanélküliséget. Nagyon fontos az is, hogy a gyermekek, a szülők helyben tudjanak ilyen szolgáltatásokat igénybe venni, ezzel is erősítve a helyi identitást”- emelte ki a megye elnöke.

Kapcsolódó témák: #bölcsőde | #Kunsziget |