Balesetet okozott, majd elsétált a helyszínről

Győr+
2022.12.07. 12:09

Ittasan, vezetői engedély nélkül, eltiltás hatálya alatt vezetett egy 38 éves férfi, aki Sopron külterületén egy kamionnal ütközött.

A 84-es számú főúton, Sopron felől Kópháza irányába közlekedett személygépkocsijával egy hegykői sofőr december 6-án 16 óra körül. A 116-os kilométerszelvény közelében egy jobbra ívelő kanyarban áttért az úttest bal oldalára, ahol a vele szemből érkező, 56 éves kapuvári lakos által vezetett tehergépkocsival ütközött.  Ezt követően a személyautó 38 éves vezetője a helyszínről gyalogosan távozott.

Fotó: police.hu

A kiérkező rendőrök a baleset okozóját a 84-es számú főúton – a karambol helyszínétől mintegy két kilométerrel távolabb – igazoltatták, vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott. Időközben kiderült az is, hogy a fiatalembert a Soproni Járásbíróság a gépjárművezetéstől eltiltotta, így vezetői engedéllyel sem rendelkezik.

Fotó: police.hu

Kapcsolódó témák: #baleset | #Győr-Moson-Sopron |