The Voices of 2020!
Az Operaház szopránja, az Operalia Opera Világverseny 2019 első díjas énekese, Adriana Gonzalez első alkalommal lesz látható Magyarországon. A művészt korosztályának egyik legjelentősebb szopránjaként tartják számon, aki az elmúlt években többek között a Zürichi Opera és a Madridi Királyi Opera közönségét is meghódította, és 2019-ben a Plácido Domingo’s Operalia Opera Világverseny első díját vette át Prágában.
A közönség ismét találkozhat az olasz zenés színpadok ünnepelt sztárjával, Stefan Pop tenoristával is, aki napjaink egyik legkeresettebb énekese. A fiatal művész többek között Angela Gheorghiu koncertjeinek is állandó vendége, és 2019-ben az olaszországi Verdi, valamint Puccini Fesztivál nyitóestjein „A két Foscari”, illetve a „Bohémélet” produkciók tenor főszerepeit énekelte.
Karmester: GYÜKÉR LÁSZLÓ
Az est vendége: VÖRÖS ÁDÁM trombitaművész
Moderátor: MESTERHÁZY GYULA színművész
Állandó közreműködő: GYŐRI FILHARMONIKUS ZENEKAR
Az est fővédnöke és házigazdája: PROF. DR. DÉZSI CSABA ANDRÁS
Győr Megyei Jogú Város polgármestere
A kialakult járványügyi helyzetre tekintettel, a szeptember 5-én 20 órakor kezdődő szabadtéri rendezvényt, Győr város ajándékkoncertjét kizárólag előre igényelt, korlátozott számban elérthető belépőjeggyel lehet megtekinteni.
Ünnepi nótaest Győrben: Krasznai Tamás 80. születésnapja alkalmából
Az eseményt Krasznai Tamás 80. születésnapja alkalmából rendezik meg, ahol a magyar nóta és a hagyományos zenei kultúra kedvelői együtt ünnepelhetnek.
részletekMúzeumi találkozások: kincsvadászat
A rendezvényen Fertőszögi Péter, a BÁV művészeti vezetője, művészettörténész tart izgalmas előadást arról, hogy a kincsvadászat vajon hobbi, szakma vagy befektetés.
részletek