Örömóda


2021-10-16
Győr, Széchenyi tér 9.
Zene
A Győri Filharmonikus Zenekar ad koncertet október 16-án 19 órától a győri Loyolai Szent Ignác Bencés templomban (Széchenyi tér 9.). Műsor:
Hirdetés

Műsor: L. van Beethoven: IX. (d-moll) szimfónia, op. 125.  

1824. május 7-én nagy érdeklődéssel várt esemény hívta a Kärtnertortheaterbe a bécsi zenebarátokat, a „szimfóniák szimfóniája” bemutatójára. Beethoven e műfajban írott kilencedik darabja joggal érdemelte ki a hangzatos melléknevet: hatalmas méreteivel és rendkívüli koncepciójával szirtként magasodik a 19. század első évtizedeinek zenéje fölé.
Az első tétel küzdelmes születés-zenéjétől a második táncos lendületén és a harmadik áhítatán át a mindezeket a tartalmakat összefoglaló, az Öröm hangjait megzendítő fináléig feszülő dramaturgiai ív megrajzolása bízvást az egyik legnagyobb feladat, amivel karmester, zenekar és kórus csak szembesülhet.

A Győri Filharmonikus Zenekar partnerei e nagy vállalkozásban kiváló osztrák énekművészek mellett az  Ensemble VielXang Hennersdorf, a Mödlinger Singakademie és a Schola Cantorum Wien énekesei lesznek, a hangversenyt Barnás Antal dirigálja. 

Közreműködik:    Karoline Pilcz – szoprán 
                              Annely Peebo – alt
                              Gernot Heinrich – tenor
                              Klemens Sander – bariton
                             

A koncert az Istvánffy Benedek hangversenybérletben hallgatható meg.

Kapcsolódó témák: #Győri Filharmonikus Zenekar |
további programok
2024-04-24

Versekbe szőtt lélekkel

Április 24-én 17 órakor a Kristály Étteremben (Győr, Bartók Béla út 9) Versekbe szőtt lélekkel címmel irodalmi estre várják az érdeklődőket.

részletek
2024-04-16

Tudom, hogy van jogom

A Belügyminisztérium Integrált Jogvédelmi Szolgálata 2024. évben „Tudom, hogy van jogom” címmel ellátottjogi vándorkiállítást szervez az ország különböző pontjain.

részletek