Örömóda
Műsor: L. van Beethoven: IX. (d-moll) szimfónia, op. 125.
1824. május 7-én nagy érdeklődéssel várt esemény hívta a Kärtnertortheaterbe a bécsi zenebarátokat, a „szimfóniák szimfóniája” bemutatójára. Beethoven e műfajban írott kilencedik darabja joggal érdemelte ki a hangzatos melléknevet: hatalmas méreteivel és rendkívüli koncepciójával szirtként magasodik a 19. század első évtizedeinek zenéje fölé.
Az első tétel küzdelmes születés-zenéjétől a második táncos lendületén és a harmadik áhítatán át a mindezeket a tartalmakat összefoglaló, az Öröm hangjait megzendítő fináléig feszülő dramaturgiai ív megrajzolása bízvást az egyik legnagyobb feladat, amivel karmester, zenekar és kórus csak szembesülhet.
A Győri Filharmonikus Zenekar partnerei e nagy vállalkozásban kiváló osztrák énekművészek mellett az Ensemble VielXang Hennersdorf, a Mödlinger Singakademie és a Schola Cantorum Wien énekesei lesznek, a hangversenyt Barnás Antal dirigálja.
Közreműködik: Karoline Pilcz – szoprán
Annely Peebo – alt
Gernot Heinrich – tenor
Klemens Sander – bariton
A koncert az Istvánffy Benedek hangversenybérletben hallgatható meg.
Ismét Kvízcsütörtök a győri könyvtárban!
Csapatok jelentkezését várják a szervezők! A téma ezúttal a képzőművészet, a konyha és a karácsony lesz.
részletek#Kreálmánia – Gyöngyangyalka készítése
2025. december 09-én (kedd) 16.30 órakor a Központi Könyvtár klubhelyiségében (9023 Győr, Herman Ottó u. 22.) az adventi készülődés jegyében kézműves foglalkozást tartanak.
részletek