Örök tél vetítés és közönségtalálkozó
1944 decemberében orosz katonák nőket gyűjtenek be egy dél-dunántúli kis faluban. Azt mondják, dolgozni viszik őket három hétre. Irén, a sváb fiatalasszony – akinek férje a fronton harcol – kislányát és szüleit hátrahagyva sorstársaival nekiindul az ismeretlennek. Bevagonírozzák őket és egy hosszú és keserves vonatút után a Donyec-medence egyik táborában találják magukat. A svábokat, mint háborús bűnösöket kezelik, és felelőssé teszik őket a német katonák által elkövetett borzalmakért. A táborban, a bányában embertelen körülmények vannak, keveset ér az emberi élet. A lelkileg és fizikailag is összetört Irén megtetszik, egy fogolytársának – a maga szabályai szerint túlélni igyekvő Rajmundnak – akinek az életét is köszönheti. A férfi és a nő között különös kapcsolat szövődik, melynek épp úgy szabályai vannak, mint a túlélésnek. Vajon sikerül-e hazajutniuk? Milyen áron élheti túl az ember a poklot? Beteljesülhet-e egy lágerben született szerelem, ha mindkettőjüket család várja otthon?
A Félvilág és A berni követ alkotóinak, Szász Attila rendezőnek és Köbli Norbert forgatókönyvírónak új filmje a 250 ezer Szovjetunióba deportált magyar állampolgárnak állít emléket, akik közül 100 ezren soha nem tértek haza.
A vetítés ingyenes.
Országépítő történetek a Zichy család múltjából – előadás a SZE jogi karán
A történelem iránt érdeklődőknek különleges csemegét ígér Dr. Zichy Mihály, az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárának nyugalmazott tudományos kutatója.
részletekSzelíd növényvédelem a kiskertben című könyv bemutatása
Könyvbemutatóra invitál a Kertészek és Kertbarátok Győr Városi Egyesülete.
részletek