Kor- társak
Posonyi Takács László színművész ez alkalommal a kortárs próza világába kalauzolja el az érdeklődőket négy, napjainkban is alkotó író művein keresztül.
Elsőként, december 14-én (hétfőn) 18 órától Szabó T. Anna Kísérlet borral és gyertyával című írását ismerhetik meg.
Szabó T. Anna József Attila-díjas magyar költő, műfordító 1972 június negyedikén született Kolozsváron, 1987-ben családjával áttelepült Magyarországra. Egyetemi évei alatt kezdett publikálni, több napi és havilapban publikál verseket, esszéket, rövidprózát. Első kötete 1995-ben jelent meg a Belvárosi Könyvkiadónál, amit még három kötet követett a Magvető Könyvkiadónál (Nehézkedés 1998, Fény 2002, Rögzített mozgás 2004). Író, műfordító (többek között James Joyce, Sylvia Plath, W. B. Yeats, John Updike, Stuart Parker írásait fordította), tanári és szerkesztői munkát végzett a British Councilnak és a Magyar Könyv Alapítványnak, cikkeket és kritikákat ír. Verseit angolra, németre, franciára, hollandra, szlovákra, oroszra, bolgárra és románra is lefordították.
A videós feldolgozás a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Facebook oldalán és YouTube csatornáján ingyenesen látható.
Országépítő történetek a Zichy család múltjából – előadás a SZE jogi karán
A történelem iránt érdeklődőknek különleges csemegét ígér Dr. Zichy Mihály, az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárának nyugalmazott tudományos kutatója.
részletekSzelíd növényvédelem a kiskertben című könyv bemutatása
Könyvbemutatóra invitál a Kertészek és Kertbarátok Győr Városi Egyesülete.
részletek