István, a király


2021-01-29
Színház
A Győri Nemzeti Színház online előadását január 31-én 19 órától tekinthetik meg az érdeklődők.
Hirdetés

“Szörényi Levente – Bródy János: ISTVÁN, A KIRÁLY rockopera Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján a Zikkurat Színpadi Ügynökség közvetítésével. Negyed századdal a királydombi ősbemutató után a Győri Nemzeti Színház viszi színre azt a magyar rockoperát, amely a műfajban túlzás nélkül a legsikeresebbnek nevezhető. Az örökzöld slágereket felvonultató mű a Géza fejedelem halála utáni helyzetet mutatja be. A történet István és legnagyobb ellenfele, Koppány közötti csatározást dolgozza fel.”

Szereposztás:

István – MÁSIK LEHEL

Sarolt – AGÓCS JUDIT

Gizella – MÓZES ANITA

Réka – KISFALUDY ZSÓFIA

Koppány – CSELEPÁK BALÁZS

Laborc – VASTAG TAMÁS

Torda – CSISZÁR ISTVÁN

Asztrik – MOLNÁR ERIK

Sur – BRÓDY NORBERT

Solt – VINCZE GÁBOR PÉTER

Bese – MOHÁCSI ATTILA

Boglárka – FEHÉR NÓRA

Picur – KISS TÜNDE

Enikő – MOLNÁR ÁGNES

Sebestyén, Pap, Térítő – FEHÉR ÁKOS

Vecelin – VENCZEL-KOVÁCS ZOLTÁN

Hont – JÁGER ANDRÁS

Pázmány – KLINGA PÉTER

Prológ/Krónikás – FORGÁCS PÉTER

Regős – CZINA FERENC

Ensemble: BALOGH FANNI, BÁNYÓCZKY NÓRA, FEHÉR ÁKOS, FEHÉR NÓRA, JÁGER ANDRÁS, KISS TÜNDE, KLINGA PÉTER, LÁZIN BEATRIX, MOLNÁR ÁGNES, NAGY GRÉTI, PONGRÁCZ BARNABÁS, VENCZEL-KOVÁCS ZOLTÁN

Közreműködik a Győri Nemzeti Színház zenekara, énekkara, tánckara

Díszlet: BÁTONYI GYÖRGY                                           

Jelmez: TORDAI HAJNAL

Súgó: JAKAB ANITA                                                         

Ügyelő: KARÁCSONY SZILVESZTER

Korrepetitor: MEDVECZKY SZABOLCS                     

Karigazgató: BALOGH ESZTER

Koreográfus: KOVÁTS GERGELY CSANÁD              

Rendezőasszisztens: MOLNÁR VIRGINIA

Karmester: SILLÓ ISTVÁN

Rendező/Kreatív: FORGÁCS PÉTER és KOVÁTS GERGELY CSANÁD

Az online előadás 19:00 – 23:00 óra között látható!

További információk ITT.

további programok
2024-05-13

Egy falat mennyország: könyvbemutató Győrben

A győri Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat május 13-án 16 órakor könyvbemutatót tart a SZE Apáczai Csere János Kar Könyvtárában (Győr, Liszt Ferenc u. 42. III. emelet 9022).

részletek
2024-05-18

Modern Árkádia – kiállításmegnyitó

Május 18-án az Esterházy-palotában tartják a „Modern Árkádia – Két világháború közötti magyar művészet a Radnai-gyűjteményben" című állandó kiállítás megnyitóját.

részletek