Gátőrfutásra várják a jelentkezőket!
2025. március 21. péntek 15:30 óra
Aranypart I., Bahnhof Győr – Lapos Tanszék előtti töltéskorona
Folytatva a 2015. évi országos kezdeményezést az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság ismét a gátra invitálja a futás kedvelőit. Szándékunk, hogy hivatásuk fontosságát elismerve tisztelegjünk a gátőrök előtt, akik természetes vizeink és vízkincsünk legjobb ismerői. Az árvizek elleni védekezésben ugyanis a tevékenységük semmivel sem helyettesíthető. A legmodernebb technikai kommunikációs eszközök csak az emberi tudással a szakmai tapasztalatokkal együtt lehetnek hatékonyak a vízkormányozási feladatok ellátásában és különösen árvíz idején a védekezésben.
A Víz Világnapján menjünk a gátakra, ismerkedjünk meg a töltések világával, és egy kis fizikai erőpróbával – egy rövid futóversennyel – kóstoljunk bele a gátőrök fáradságos munkájába!
A NEVEZÉS DÍJMENTES DE REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT:
A részvételhez előzetes regisztráció szükséges, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság honlapján és Facebook oldalán is megtalálható regisztrációs űrlap kitöltésével és beküldésével nevezhetnek az érdeklődők a rendezvényre.
https://forms.gle/8pbYx2YyHZ2E2eaL8
Nevezési határidő: március 19. szerda délután 14:00 óra, illetve a futás napján még 14:30-tól a helyszínen lehet megtenni.
Regisztráció, rajt: Bahnhof Győr Lapos Tanszék előtti töltéskorona
Versenykategóriák:
∙ Gyermek lány (14 év alatti) 2 km
∙ Gyermek fiú (14 év alatt) 2 km
∙ Felnőtt nő 2 km
∙ Felnőtt nő 10 km
∙ Felnőtt férfi 2 km
∙ Felnőtt férfi 10 km
Díjak:
A kategóriák dobogós helyezettjei érmet és oklevelet kapnak.
A verseny után minden kedves résztvevőt vendégül látunk egy gulyásra.
Felelősség:
A nevezéssel a résztvevők tudomásul veszik, hogy a futóverseny aszfaltozott töltéskoronán, illetve terepen zajlik. Bármely résztvevő felkészületlenségéből, hanyagságából, könnyelműségéből származó balesetekért, károkért a rendezők nem tartoznak felelősséggel.
A jelentkezők a saját felelősségükre indulnak a versenyen.
Bővebb információ az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóságon kérhető
(Tel: 30/217-2498 e-mail: [email protected]).
Forrás: ÉDUVÍZIG
Ismét Kvízcsütörtök a győri könyvtárban!
Csapatok jelentkezését várják a szervezők! A téma ezúttal a képzőművészet, a konyha és a karácsony lesz.
részletek#Kreálmánia – Gyöngyangyalka készítése
2025. december 09-én (kedd) 16.30 órakor a Központi Könyvtár klubhelyiségében (9023 Győr, Herman Ottó u. 22.) az adventi készülődés jegyében kézműves foglalkozást tartanak.
részletek