Éneklő Betlehem
Mindenki nagy becsben tartja saját és rokonai születésének történetét, milyen volt a terhesség, a szülés, az első találkozás, az első napok. Évről évre meg is ünnepeljük ezt családunk, barátaink társaságában. Szívesen emlékezünk meg korszakalkotó zsenik, művészek, feltalálók, sportolók születésnapjáról is. Sokan nagy jelentőséget tulajdonítanak a születés évének, hónapjának, napjának. Hogyan álltak a csillagok azon az estén.
Az Éneklő Betlehem bábelőadás, mely Jézus születésének történetét meséli el, több mint harminc népdal, egy cimbalom és konyhai eszközök segítségével, egy teafőzés alkalmával.
„Karácsony estéjén szépen vigadjanak,
Első órájába békével jussanak,
Valahány e háznak lakosai vannak –
Az Isten áldása térüljön magukra!”
Zene: Oláh Gergely
Játssza: Markó-Valentyik Anna
Az aktuális előadást a Vaskakas Bábszínház hivatalos YouTube csatornáján térítésmentesen érheti el a közönség, vasárnap 11 és 23 óra között.
Heinczinger Mika lemezbemutató Győrben
A friss Kossuth-díjas Misztrál zenekar alapító tagja ingyenes koncertet ad Győrben május 23-án.
részletekRímes Kávé a Kristály Étteremben
Május 22-én, 18 órakor a Kristály Étteremben (Győr, Bartók Béla út 9). „Régi idők dallamai" című zenés, beszélgetős est lesz.
részletek