Bencés esték sorozat – a kommunista egyházpolitika
Az előadás egyfelől az 1945 után kiépült kommunista diktatúra egyházpolitikájának főbb jellemzőit, a Rákosi- és a Kádár- rezsim céljainak és eszköztárának hasonlóságait és különbségeit vázolja fel: a látványos kirakatperektől a mindennapi bomlasztás rejtett manőveréig. Másfelől azt ismerhetjük meg, milyen eszközei, lehetőségei és akadályai voltak a keresztény hit aktív egyéni és közösségi megélésének, illetve a keresztény értékrend, normarendszer továbbörökítésének a szocializmus évtizedeinek változó valóságában? Hol húzódtak a „tiltott” és a „tűrt” határai? Miként reagáltak a pártállam hatalombirtokosai a hitélet kereteinek tágítására irányuló egyházi törekvésekre? Milyen kockázatokkal, retorziókkal kellett szembenéznie azoknak, akik vállalták a hatalom által önkényesen meghúzott határok átlépését?
Az előadóról
Földváryné dr. Kiss Réka történész, néprajzkutató. 2000-től az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet munkatársa, majd tudományos főmunkatársa. 2014-től a kommunista diktatúra működésének feltárására létrehozott Nemzeti Emlékezet Bizottságának az elnöke. 2018-tól a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar Egyháztörténeti Tanszék tanszékvezetője, habilitált egyetemi docens. 2015-től a varsói székhelyű Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata (ENRS) Irányító Bizottságának magyarországi koordinátora. Kutatási és oktatási szakterülete: XX. századi magyar társadalomtörténet, 1956-os forradalom és szabadságharc története, XIX-XX. századi magyar egyháztörténet. 2022. márciusában a kommunista diktatúra hatalmi működésének feltárása és a korszakkal kapcsolatos emlékezet megőrzése érdekében végzett munkája elismeréseként megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést.
Az előadás ideje: 2023. február 21. 18:30
Helye: Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium Díszterme
Az előadás ingyenes.
Magyar évezredek – előadás
"Hétboldogasszony a görög-szkíta hagyományban" címmel Balla Ede Zsolt előadását hallgathatják meg az érdeklődők GYMSM Kereskedelmi és Iparkamara Baross termében október 22-én.
részletekMadaras mulatság: Díszmadár Kiállítás lesz Győrben!
Állatbarátoknak kihagyhatatlan program! Mutatjuk a részleteket!
részletek