AZ ÜSTÖKÖS


2019-10-06
Győr, Czuczor Gergely u. 17.
Színház
Az Árnics Katalin emlékének adózó előadást október 7-én 15 órától a Vaskakas Bábszínházban (Czuczor Gergely u. 17.) mutatják be.
Hirdetés

Vörös István, aki 2002 óta rendszeresen ír színdarabot a társulat számára, a szerzője  Az üstökös című előadásnak. A rendezésére Elek Dóra, a társulat vezetője ismét Kováts Krisztát kérte fel a sikeres Örkény-rendezése után (Nézzünk bizakodva a jövőbe – 2016).

Középpontban egy 16 éves kamaszlány áll, akit az osztálytársai kiközösítenek. Csak azért mert a világot a maga teljességében látja, és ezt ki is fejezi nyers őszinteséggel, ami meghökkenti a környezetét. Kilóg a közösségből és ezért bántják.

Alkotók:

  • Író: Vörös István
  • Zeneszerző: Schneider Zoltán
  • Rendező: Kováts Kriszta
  • Rendező munkatársai: Mudráninecz Éva, Horváth Szilvia
  • Díszlet- és jelmeztervező: Ruttka Andrea
  • Fénytervező: Mudráninecz János
  • Smink-Haj: Nagy Réka
  • Grafikai tervező: Hübner Dorka

Szereplők:

A Baltazár Színház színészei: Erdős Balázs, Fehér Dániel, Keresztes Anna, Kocsi Zsófia, Kovács Anna, Kovács Veronika, Medetz Attila, Pátkai Andrea, Rafael Erzsébet, Szilvásy Márton, Vörös Ferenc
zenészek: Szőke Zsolt (gitár), Perger Guszty (ütőhangszerek).

A Baltazár társulat működésével olyan kultúrát kíván megteremteni Magyarországon, amely társadalmi integráció lehetőségét nyújtja sérült embereknek.

Célja, hogy tevékenysége nyomán a sérült emberek társadalmi megítélése megváltozzon. Minél szélesebb nézőréteget kíván megszólítani. A rendszeresen színházba járókon kívül olyan embereket is szeretne a publikum soraiba bevonni, akik eddig nem látogattak más színházakat, de akiknek szociális érzékenységét a Baltazár Színház darabjai felébresztik.

A színház óriási szerepet játszik a fogyatékosok “másságának” elfogadtatásában, út az értelmi sérült emberek számára az össztársadalomba való integrálódáshoz. Az emberekre az érzelmeken – a művészeten – keresztül lehet leginkább hatni. A hatás eléréséhez az előadásaik magas színvonala a biztosíték.

további programok
2024-04-04 - 2024-08-31

Tárlat vasutas fotográfusok képeiből

A VOKE Arany János Művelődési Ház kiállítást rendez a győri vasútállomáson.

részletek
2024-04-09

Abák és hunok: Makoldi Miklós előadása

Izgalmas történelmi előadás várja az érdeklődőket április 9-én 18 órától Győrben, a Kereskedelmi és Iparkamara Baross termében.

részletek